x Hirdetés

Gazdaság

Közel harmadával csökkent Gyöngyösön az intézményi gázfogyasztás

Közel harmadával csökkent Gyöngyösön az intézményi gázfogyasztás

Mikó Dalma
2023. szeptember. 27.

A 2022-2023-as fűtési szezonban átlagosan 30%-kal sikerült csökkenteni a gyöngyösi intézményi épületek gázfogyasztását a tavaly elrendelt energiatakarékossági intézkedésekkel. Gyöngyös képviselő-testülete október másodikán dönt a takarékossági intézkedések meghosszabbításáról.

Állami és kormányközeli cégek a partnerei Orbán testvérének

Állami és kormányközeli cégek a partnerei Orbán testvérének

Mikó Dalma
2023. szeptember. 27.

A lőfegyverekkel, taktikai- és munkaruházattal foglalkozó Multi Shoot Zrt. üzleti partnerei között tudhat több kormányközeli és állami céget, köztük a Mátrai Erőművet.

Kiárusít a kormány – kaszáltak a mátraházai üdülőnek

Kiárusít a kormány – kaszáltak a mátraházai üdülőnek

Mikó Dalma
2023. szeptember. 26.

Szeptember 4-e óta zárva van a mátraházai honvéd üdülő, és mint megtudtuk, az épületet már ki is ürítették. A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy a 4. számú KORK is rákerült az eladásra kijelölt rekreációs célú állami ingatlanok listájára.

Új helyen, jóval drágábban nyithat újra a kisposta

Új helyen, jóval drágábban nyithat újra a kisposta

Mikó Dalma
2023. szeptember. 26.

Egy helyett két munkavállalóval, nagyobb, de drágább helyen nyithat újra postahivatal a Nyolcvanasban a Városgondozási Zrt. előterjesztése szerint.

Megújult a Mérges úti hőközpont

Megújult a Mérges úti hőközpont

Mikó Dalma
2023. szeptember. 22.

Befejeződött a Mérges úton található hőközpont, közölte a Városgondozási Zrt.. A 2018-ban kezdődött beruházás 90 millió forintból valósult meg és hét társasház 593 lakásának fűtését biztosítja majd.

Szociális napelempark épül

Szociális napelempark épül

Mikó Dalma
2023. szeptember. 20.

Már két településen működik szociális napelempark, a következő hónapokban pedig további 21 településen épül hasonló, köztük Gyöngyösorosziban, amely a legszegényebb családoknak nyújthat segítséget a fűtési szezonban.

Két évre lezárják a Kármán József utcát

Két évre lezárják a Kármán József utcát

Mikó Dalma
2023. szeptember. 14.

Felújítják a Borpalotát, ezért viszont két évre le kell zárni a Kármán József utcát, tájékoztatott a Gyöngyösi Önkormányzat.

Emelkednek az árak, de nem éri meg kivárni a tűzifa beszerzésével

Emelkednek az árak, de nem éri meg kivárni a tűzifa beszerzésével

Mikó Dalma
2023. szeptember. 13.

Az emelkedő gázárak felhúzták a tűzifa árát is, jelentős drágulással mehetnek neki a télnek idén a fával fűtők, de mégsem érdemes várni a beszerzéssel Dudás Béla, az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének vezetője szerint.

Hatékony gyártás, környezetbarát módon

Hatékony gyártás, környezetbarát módon

Mikó Dalma
2023. szeptember. 13.

Közel 300 munkavállalót foglalkoztak a Visontán működő Viresol, amely elkötelezett a hatékony és környezetbarát gyártási technológiák mellett, jobb terméket előállítva ezzel.

Félezer ember kedvelt munkahelye

Félezer ember kedvelt munkahelye

Mikó Dalma
2023. szeptember. 12.

A K&V három évtizede organikusan növekvő magyar családi vállalkozás, amely naponta több ezer tonna árut szállít, illetve munkavállalók, iskolások százait juttatja célba közel 300 járművével.

Kiemelt beruházás – kőzetgyapot gyárat építenek Halmajugrán

Kiemelt beruházás – kőzetgyapot gyárat építenek Halmajugrán

Mikó Dalma
2023. szeptember. 12.

Kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított a napokban egy halmajugrai építőipari alapanyag-beruházást a kormány. Közben kiderült, hogy mintegy 20 milliárd forintból épül a Mátrai Erőműtől bérelt 10 hektáros területen egy kőzetgyapot-gyár. A földmunka az ősszel indul, a technológiát 2024 májusa és októbere között telepítik, majd következhet a próbagyártás. A piacon 2025 januárjától jelenne meg az 1,2 hektár alapterületű üzem terméke.

Évtizedek óta stabil munkahely a gyöngyösi B. Braun

Évtizedek óta stabil munkahely a gyöngyösi B. Braun

Mikó Dalma
2023. szeptember. 11.

A bizonytalan gazdasági és világpiaci helyzet ellenére, a B. Braun gyöngyösi gyára folyamatosan fejlődik és bővül, így az idei évben is újabb munkaerőket igyekszik alkalmazni az orvostechnikai eszközöket gyártó vállalat.

A gyöngyösi vasúti közlekedést is érintik az elkaszált fejlesztések

A gyöngyösi vasúti közlekedést is érintik az elkaszált fejlesztések

Mikó Dalma
2023. szeptember. 07.

Több állami beruházást is leállít a kormány a keddi Magyar Közlönyben megjelent döntések szerint, de a volt közlekedési államtitkár szerint ezeket a projekteket most leállítani drágább, mint befejezni. Köztük egy olyan vasúti fejlesztést is, amely Gyöngyöst is hátrányosan érinti.

Nem számítanak tömeges bezárásokra

Nem számítanak tömeges bezárásokra

Mikó Dalma
2023. szeptember. 07.

Munkaerőhiány, infláció, Nyugat-Európába felszívódó hazai dolgozók, csökkenő belföldi vendégéjszakák - a magyar turizmus előtt álló nehézségekről beszéltünk Flesch Tamással, a  Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének ügyvezető igazgatójával.

Megváltozott rend szerint vonatozhatunk ősszel

Megváltozott rend szerint vonatozhatunk ősszel

Mikó Dalma
2023. szeptember. 06.

Őszi menetrendre váltott a kisvasút, így a járatok ritkábban közlekednek - jelentette be az üzemeltető, Egererdő Zrt. A vonatközlekedés egyébként Szalajkaház felé júliusban, míg Mátrafüred irányába augusztus 5-től indult újra, miután a sínpálya teljes felújításon esett át az elmúlt egy évben.

Vadgázolás – bűncselekmény a csomagtartóba vágni az állatot

Vadgázolás – bűncselekmény a csomagtartóba vágni az állatot

Mikó Dalma
2023. szeptember. 06.

Elindult térségünkben a gímszarvasok párzási időszaka, amely óvatosabb közlekedést kíván a Mátrába érkező járművezetőktől. A megváltozott szabályok kapcsán a vadásztársaság attól fél, hogy kevesebben fogják jelenteni a gázolásos baleseteket.

Previous Next

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!