Céginformációk

A Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft-t elődjét, a Gyöngyösi Városi Televíziót az alapító, Gyöngyös Város Önkormányzata 1994-ben hozta létre. Tevékenységünk ugyanakkor a televíziós műsorszolgáltatás mellett ma már kiterjed a Gyöngyösi Újság és a Gyöngyösi Kalendárium kiadására, továbbá a város online és közösségi média felületeinek üzemeltetésére. Az önkormányzattal kötött szerződés keretében működtetjük a Gyöngyház Szórakoztató- és Bevásárló Központban létesített mozit és annak kiszolgáló helységeit.

x Hirdetés


Legyen tehát szó írott, elektronikus, audio vagy online médiáról, a Gyöngyösi Médiaközpont teljes körű szolgáltatást nyújt a Gyöngyös és vonzáskörzetében élő közel 70 ezer ember és az itt tevékenykedő mintegy ötezer vállalkozás számára. Teszi mindezt azért, hogy első kézből tájékoztasson, megbízható módon és hitelesen közvetítse a friss helyi híreket és információkat a célközönség számára.

Társaságunk fő célja, hogy olyan hatékony kommunikációs megoldásokat dolgozzon ki, amelyek segítségével a közérdekű információk a lehető legtöbb platformon eljutnak a város lakóihoz és a szélesebb nyilvánossághoz.

A Gyöngyösi Médiaközpont hármas funkciót tölt be:

  1. Működtetőként felel a hozzá tartozó médiatermékek üzemeltetéséért, a megfelelő létszámért és eszközökért, a munka minőségéért, a termékek gyártásáért, a határidők betartásáért és az általa kezelt felületeken történő publikálásért, bizonyos terméktípusoknál (újság, közterület, egyéb reklámhordozók) a hirdetéspolitika- és díjszabás kialakításáért és az értékesítésért.
  2. Szolgáltatóként az önkormányzati kommunikációval együttműködésben összehangolja, gyártja és elosztja, hogy milyen információk, milyen formában és kivitelezésben, milyen csatornán jelennek meg az általa működtetett helyi kommunikációs felületeken.
  3. Gazdálkodóként felel a fenntartó önkormányzattól származó működési források hatékony felhasználásáért, a külső forrásból származó bevételek kezeléséért és elosztásáért, továbbá az önkormányzat tulajdonában álló cégekkel, az önkormányzat által fenntartott intézményekkel, más önkormányzati, civil szervezetekkel, valamint nonprofit és forprofit cégekkel, tartalomgyártókkal kialakított tartalmi és/vagy kereskedelmi alapú együttműködésekért.

Alapadatok:

A cég elnevezése: Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Hivatalos logo

A cég rövidített elnevezése: Gyöngyösi Médiaközpont Nonprofit Kft.

A cég székhelye: 3200 Gyöngyös, Göncz Árpád utca 4.

Cégjegyzékszám: 10-09-028674

Adószám: 18574210-2-10

Bankszámlaszám: 11739030-20031134-00000000

Európai Egyedi Azonosító: HUOCCSZ.10-09-028674

Vezetve a Egri Törvényszék Cégbírósága nyilvántartásában.

Fontosabb dokumentumok:

Alapító okirat

Alapítói határozat

x Hirdetés

Éves beszámolók

Vezető tisztségviselők