Kultúra

Halálbüntetésről vitáztak a diákok

Halálbüntetésről vitáztak a diákok

Mikó Dalma
2023. május. 25.

Komoly és érzékeny témákról kellett vitázniuk a csapatoknak, a hagyományteremtő céllal életre hívott I. Heves Vármegyei Vitaversenyen. A végső összecsapásban a halálbüntetés pro és kontra érvei mellett kell kiállniuk a középiskolásoknak.

Átadták Gyöngyös legrangosabb kitüntetését

Átadták Gyöngyös legrangosabb kitüntetését

Mikó Dalma
2023. május. 21.

Gyöngyös alapításának évfordulóján immár harmincadik alkalommal adták át a díszpolgári címmel járó Pro Civitate kitüntetéseket. Idén Bércesi Béláné, a mátrafüredi Bene Egylet alapítója, illetve dr. Assani Omar, a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója vehette át az elismerést.

Kiss Péternek állít emléket az időszaki kiállítás

Kiss Péternek állít emléket az időszaki kiállítás

Mikó Dalma
2023. május. 15.

Tiszteleg és emléket állít a hősöknek. A csúcsokon túl kiállítás nem csak Péter életútját mutatja be, de az ő világát is, ami elvarázsolta - mondta Fodor Rozália a tárlat kurátora a vasárnapi megnyitón.

Örömteli hírt árult el Dolly

Örömteli hírt árult el Dolly

Mikó Dalma
2023. május. 14.

Esősen indult a Mátrai Bornapok zárónapja, amely nap folyamán sem javult, így végül mindenki biztonsága érdekében elhalasztották a Dolly Plussz koncertet, amely a három napos fesztivált koronázta volna meg. Ennek ellenére Dolly és Fehér Attila interjút adott, amiben nagyon sok érdekességet elárultak, többek között azt, hogy a gyöngyösi közönség mikor láthatja legközelebb a rock and roll magyar királynőjét.

Brutális volt a szombat – megtelt a Fő tér

Brutális volt a szombat – megtelt a Fő tér

Mikó Dalma
2023. május. 14.

A hidegebb idő sem riasztott vissza senki, hatalmas tömeg gyűlt össze este a Valmar koncertjére. Nem csak a Fő tér telt zsúfolásig, de a környező utcákban sem lehetett volna még egy tűt sem leejteni.

NE megszokásból közlekedjen a hétvégén

NE megszokásból közlekedjen a hétvégén

Mikó Dalma
2023. május. 12.

Igazi sztárparádé a Fő téren mától három napon át a Mátrai Bornapok keretében. Gyöngyös egyik legnagyobb fesztiválja azonban forgalomkorlátozással is jár, így az autósoknak nem árt tájékozódni.

Három évtizede mások szolgálatában

Három évtizede mások szolgálatában

Mikó Dalma
2023. május. 11.

30 éves jubileumát ünnepli idén a Mátra Lions Klub. A kerek évfordulóról az elmúlt 30 év tevékenységét bemutató kiállítás keretében emlékeztek meg a Mátra Művelődési Központban. A kiállítás ikonikus tárgyakon és fotókon keresztül idézi fel a közösség jótékonysági tevékenységét és a klub életének meghatározó pillanatait.

Egyesület jött létre Farkasmály népszerűsítésére

Egyesület jött létre Farkasmály népszerűsítésére

Mikó Dalma
2023. május. 11.

A legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakról kaptak tájékoztatást a Gyöngyös-Mátra Turiszikai Közhasznú Egyesület tagjai. A rendezvényen Holló Ákos, a Gyöngyösi Hegyközségi Tanács elnöke, bejelentette, hogy megalakult a Farkasmályi Borpincék Egyesülete, melynek szintén ő látja el a vezetői tisztségét.

Nemzetközi borversenyen bizonyítottak a mátrai borok

Nemzetközi borversenyen bizonyítottak a mátrai borok

Mikó Dalma
2023. május. 10.

Idén is megrendezték a VinAgora Nemzetközi Borversenyt, melyen több, mint 900 minta versengett azért, hogy lenyűgözze a legkiválóbb hazai és nemzetközi borszakértőket, ráadásul évről évre egyre több új borász is részt vesz a megmérettetésben. A versenyről több mátrai bor tért haza arany és ezüst éremmel, valamint különdíjjal.

Sokan mutatták meg bájaikat

Sokan mutatták meg bájaikat

Mikó Dalma
2023. május. 01.

Kicsi vagy nagy, keverék vagy fajtatiszta, rövid vagy hosszú szőrű, mindenkinek volt esélye a legszebb kutya címre. Mátrafüreden a majális keretében második alkalommal rendezték kutyaszèpsègversenyt.

Sztepp tánc, nóta – szépkorúak versenyeznek

Sztepp tánc, nóta – szépkorúak versenyeznek

Mikó Dalma
2023. április. 25.

Idén 32. alkalommal rendezik meg a Mátra Művelődési Központban a Nyugdíja Ki-Mit- Tud-ot, ahol különböző produkciókkal lépnek fel a versenyzők.

Innovatív bormustrán választották ki a Mátra legjobb borát

Innovatív bormustrán választották ki a Mátra legjobb borát

Mikó Dalma
2023. április. 21.

A régi hagyományokat újjá élesztve, egy külső helyszín, a Nyilas Birtokon rendezték meg 26. alkalommal a Mátrai Hegyközségi Tanács borversenyét. Az idei mustrára 31 borászat 146 tételt nevezett be. A verseny több szempontból is különleges volt, helyi bormustrán először használták a nemzetközi versenyeken megszokott bíráló programot.

Megmozdul a város – zene, mozgás, szűrőkamion vár mindenkit

Megmozdul a város – zene, mozgás, szűrőkamion vár mindenkit

Mikó Dalma
2023. április. 20.

Az élet egyik legfontosabb eleme, a víz lesz a központi témája az idei Kapcsolódások Napja rendezvénynek.A szervezők tájékoztatása szerint április 29-én, két helyszínen különleges, változatos, egyben családias hangulattal és minőségi kulturális programokkal, koncertekkel, könnyed hangulatú szabadtéri piknikkel, kerekasztal beszélgetéssel és ezekhez kapcsolódó kiállításokkal, foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Posta Parkban.

A település legkorábbi épületét állították helyre

A település legkorábbi épületét állították helyre

Mikó Dalma
2023. április. 18.

Befejeződtek az első rekonstrukciós munkák Abasáron ,már elkészült a rotunda hiányzó részének lábazati kővel kirakott íve, és helyreállítottak egy kőkeretes kaput is számolt be a település polgármestere az egyik online újságnak.

Kigördül a hétvégén Nejlon Piroska és Samu

Kigördül a hétvégén Nejlon Piroska és Samu

Mikó Dalma
2023. április. 15.

Nejlon Piroska, Bikarus és Samu - kigördülnek a hétvégén. Két napon át várja a retró járművek szerelmeseit a MÁV-START és a Volánbusz. Emellett pop-up kiállítás és filmvetítés is színesíti a programot.

Így ismerik Petőfit a gyöngyösiek

Így ismerik Petőfit a gyöngyösiek

Mikó Dalma
2023. április. 11.

Petőfi mindenkié- ez a mottója az idei évben megrendezésre kerülő VersTér programsorozatnak, amely a mai napon vette kezdetét a Vachott Sándor Város Könyvtárban. Kiállítás, szavalóverseny, előadások és gyerekműsor vár mindenkit ma és holnap, ahol a Petőfi hasonmásokkal is lehet fotózkodni.

Previous Next

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!