Hírek – Aktuális
Hírek - Aktuális
Állami kitüntetésben részesült Kovács László vasútüzemvezető
A keresztény államalapítás ünnepén Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozott Kovács László, az EGERERDŐ Zrt. Vasútüzemének vezetője részére, az erdei vasutak üzemeltetése, fejlesztése és a hazai kisvasutak működését érintő ágazati jogszabályok kidolgozása terén tanúsított kiemelkedő munkásságáért és 50 éves szakmai életújának elismeréseként – írják az Egeredő Zrt. közleményében.
Hírek - Aktuális
Iskolakezdés, kábítószer elleni küzdelem – fokozott ellenőrzés indul
Fokozott ellenőrzés indul Heves vármegyében, amely kiterjed az iskolákra, valamint az M3-as autópályára, annak pihenőhelyeire is – írja a police.hu.
Hírek - Aktuális
A kánikula a gumiabroncsokat sem kíméli
Szétszakadt autógumik és gumitörmelékek az utakon-komoly veszélyt jelenthet a közlekedésben az egyre gyakoribb jelenség. A nagy hőség nemcsak az embereket, hanem az autók gumiabroncsait is próbára teszi. A szakértők szerint ilyenkor a nyugodt, megfontolt vezetéssel elkerülhetjük a nagyobb problémát.
Hírek - Aktuális
Lezárás a Fő téren omlásveszély miatt
Omlásveszély miatt lezárták a Fő tér 10 sz. épület előtti területet az üzlethelyiségek bejáratainak kivételével - írják a város honlapján.
Hírek - Aktuális
Rekordkísérlet a strandon
Idén is csatlakozik a gyöngyösi strand az Országos Vízipisztoly csatához, a cél, hogy egy időben a lehető legtöbben játszanak, hogy népszerűsítsék a fürdőket, valamint hogy egy újfajta közösségi élményt hozzanak létre.
Hírek - Aktuális
Forgalomkorlátozás: a „zsákutca” tábla is kikerül
Felbontják az utat a Mező és Kenyérgyár út csatlakozásánál, amely miatt augusztus végéig megváltozik a forgalmi rend az érintett szakaszon - írják a város oldalán.
Hírek - Aktuális
Forró nyár, hűs csata- újra itt a rekordkísérlet
Idén is csatlakozik a gyöngyösi strand a III. Országos Vízipisztoly csatához, a cél, hogy egy időben a lehető legtöbben vízipisztolyozzanak. Saját fegyvert lehet vinni, de a létesítmény ajándékaival is lehet spriccelni.
Hírek - Aktuális
Együtt ünnepelt a város
A programok 9 órakor kezdődnek egy ünnepi szentmisével a Szent Bertalan-templomban. Ezt követően a városi ünnepség alatt színpadra lép a Cantare Kóruscsalád,a Gyöngyössolymosi és Nagyrédei asszonykórus, de lesz természetesen kenyérszentelés is.
Hírek - Aktuális
Bemutatkoztak a farkasok (galéria)
Bemutatkozott a HE-DO B. Braun Gyöngyös kerete az idei bajnoki nyitány előtt. A csapatfotózás során a klub legújabb szerzeményei is szerepeltek, egyik játékosuk egyenesen a spanyol első osztályból érkezett a Mátra lábához.
Hírek - Aktuális
Így túrázzunk a kánikulában
A kánikula elől egyre többen menekülnek a hegyekbe, ám a túrázás ilyenkor is komoly felkészülést igényel, és bár valóban hűvösebb lehet a Mátrában, a veszélyek így sem kerülik el a természetjárókat.
Hírek - Aktuális
Ünnepeljük együtt Magyarországot!
Egész napos programkavalkád várja a Fő térre kilátogatókat Szent István Napján augusztus 20-án.
Hírek - Aktuális
Megújul a Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál
Az idei Mátra Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivál a korábbiaknál nagyobb területen várja a látogatókat, hiszen a rendezvény az elmúlt években kinőtte eddigi kereteit. Szeptember 12-én, 13-án és 14-én nemcsak a nagyszínpadon, hanem a Családi intézet és a Polgármesteri Hivatal udvarán is koncertek színesítik majd programokat.
Hírek - Aktuális
Világbajnoki bronzérmes a gyöngyösi úszó
Egy bronzéremmel és egy új országos csúccsal tért haza a szingapúri szenior vizes világbajnokságról Roska László, gyöngyösi úszó.
Hírek - Aktuális
A tanszerek mellett az étkezést is fontos elintézni iskolakezdés előtt
A tanévvel az önkormányzat diákétkeztetéssel kapcsolatos feladatai is elindulnak szeptember elsején – írják a város honlapján.
Hírek - Aktuális
Korábban kezdődik és gyorsabban zajlik a szüret a meleg miatt
Megkezdődött a szüret a mátrai borvidéken. A meleg, aszályos nyár miatt a szőlészeknek korábban kezdik a munkát és gyorsabban szüretelnek mint korábban, de az eddig látható minőség kiválónak mondható. Az új borokat várhatóan Márton-napkor kóstolhatják meg a borkedvelők.
Hírek - Aktuális
Parfüm tolvajt fogtak a rendőrök
Lekapcsolták a rendőrök azt a gyöngyösi nőt, akit a gyanú szerint bemászott egy halmajugrai ház udvarába és az ott parkoló lakókocsiból 12 parfümöt, valamint fülbevalókat vitt el – írják a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán.