Kultúra
Hírek - Aktuális
Az ovisoknak lépett fel a balett tagozat (galéria)
Előadták „Karácsonyi Csoda” vizsgaműsorukat a város óvodásainak a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola balett tagozatos diákjai. A nap azonban nem csak ezért volt különleges, az iskola diákjai ugyanis karácsonyi pulcsikban hangolódtak az ünnepekre.
Hírek - Aktuális
Meggyújtották a harmadik gyertyát (galéria)
Advent harmadik hétvégéjén meggyújtották a harmadik gyertyát is a Belváros téren, ahol Nagy Gábor kapitány, az Üdvhadsereg lelkésze tartott beszédet, de közreműködött a Cantare Városi Vegyeskar, valamint fellépett Szabó György Richárd.
Hírek - Aktuális
„Csendre lenne szükség”- meggyújtották a második gyertyát
Meggyújtották a reményt, örömteli reménységet szimbolizáló, második gyertyát a város adventi koszorúján. Az adventi programsorozat mostani vasárnapján Kocsik Mónika evangélikus lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait, közreműködött St. Martin.
Hírek - Aktuális
Hókirálynő fogadta a Belváros térre látogatókat (galéria)
December 5-én, pénteken színpadra lépett a Mikulás a Hókirálynővel együtt, az estét pedig Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita "Adventi Zenekosár" című produkciója zárta.
Hírek - Aktuális
Hazai sztárokkal folytatódott az advent Gyöngyösön
Szombat este is forró téli italokkal és koncertekkel várták a gyöngyösieket.
Hírek - Aktuális
Közös zenélés – gálaest az elfogadás jegyében
„Zenével ünnepeltek ép és sérült emberek az "Együtt mindenre képesek vagyunk" gálaesten, melynek célja az érzékenyítés és az elfogadás volt. A műsor során többek között színpadra lépett az újraélesztett Gyöngyszem Zenekar, valamint egy képgalériát is megnyitottak.
Hírek - Aktuális
Először nyíltak meg a felújított Kálvária templom kapui
Teljesen megújult az egykori Kálvária templom és környezete.
Hírek - Aktuális
Nyugdíjas jambori Gyöngyöstarjánban – közösségi csigacsinálás
Szép számmal gyűltek össze a gyöngyöstarjániak a péntek délutáni nyugdíjas jamborin, amelyet ezúttal is a Közösségi Színtér klubhelyiségében tartottak. A jókedvből és a szorgos kezekből sem volt hiány: 3 kilogramm lisztből készültek a csigatészták, a hagyományos közösségi esemény legfőbb „alapanyagából”.
Hírek - Aktuális
Együtt mindenre képesek vagyunk – gálaest egy jó célért
Gálaműsorra várják az érdeklődőket az önkormányzat, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ és a Legyen Mindig Otthonunk Alapítvány szervezésében november 26-án 16:30-kor.
Hírek - Aktuális
A rajzfilmeké lesz a főszerep a gyöngyösi moziban
A 11. országos rajzfilmünnepen levetítik többek között a Bogyó és Babóca valamint a Kuflik több évadát, de látható lesz a Vízipók Csodapók, vagy éppen a magyar népmesék is jövő héten.
Hírek - Aktuális
Eddig sosem hallott mű csendült fel a templomban
A Cantare Kóruscsalád koncertjén Kim André Arnesen „Requiem for Solace” című művét hallgathatták meg Magyarországon először az érdeklődők.
Hírek - Aktuális
A sokoldalú vadgesztenye
Az őszi időszakban a vadgesztenye jelenléte nemcsak látványos, hanem a természet ciklikus megújulásának is szimbolikus eleme.
Hírek - Aktuális
Ünnepeltek a Bene Egylet tagjai
Jubileumi ünnepségre várta a tagokat a 35 éves Bene Egylet Mátrafüred Egyesület vezetősége.
Hírek - Aktuális
A 12. Nádor Huszárezredre emlékeztek
A Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület és a Gyöngyösi Helyőrségi Nyugállományúak Klubja szervezésében megkoszorúzták a XII. Nádor Huszárezred emléktábláját a gyöngyösi vármegyeházán. Az emléktáblát több szervezet készítette és helyezte el a vármegyeház falán, még 2000-ben.
Hírek - Aktuális
Megnyílt Molnár László kiállítása a Fő téri Galériában
Színek, formák és lendület – ezek jellemzik Molnár László festőművész legújabb tárlatát, amely szombaton nyílt meg a Fő téri Galériában. A falakon a ’90-es évek világa elevenedik meg: a szabadság, a kísérletezés és az alkotói szenvedély kora.
Hírek - Aktuális
Csaknem 1 millió gyermek imádkozott
Egy világméretű imalánc eseményébe kapcsolódtak be a gyöngyösi katolikus iskolák és óvoda gyermekei.