Megtartották a március 15-i ünnepséget az iskolákban

Major Gergely

2026. március. 13.

A Kálváriások dalokkal, versekkel, jelenetekkel próbálták felidézni az 1848-as történéseket. Igyekezték ezt úgy megtenni, hogy az alsós diákok is megértsék, miért fontos ez a nap az egész magyar nép számára. A városi ünnepség vasárnap délelőtt szentmisével kezdődik, majd a Könyves Kálmán téren a Berze Nagy János Gimnázium tanulói adnak elő műsort.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeztek az ünnepi műsorban a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola diákjai. A tanulók versekkel, jelenetekkel és dalokkal idézték fel a történelmi pillanatokat. A műsor készítői arra törekedtek, hogy a legfiatalabbak számára is érthető és átélhető módon mutassák be, mi történt 1848-ban, és miért fontos ez a nap a magyarok számára.

Az iskolai hagyomány szerint minden évben a negyedik évfolyamosok adják az ünnepi műsort. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

Nagy-Füleki Renáta, az iskola igazgatója elmondta: a hagyományok ápolása és a szabadságharc eseményeiről való megemlékezés kiemelten fontos a gyerekek számára is. Hozzátette, hogy az intézményben minden évben megemlékeznek erről a napról, és az idei alkalommal is színvonalas műsort adtak elő a diákok. Az igazgató szerint a tanulók előadása egy időre visszarepítette a közönséget 1848. március 15-i pesti forradalom napjára, így a jelenlévők átélhették az akkori események hangulatát.

Az iskolai hagyomány szerint minden évben a negyedik évfolyamosok adják az ünnepi műsort. Salga Anna pedagógus elmondta: a gyerekek nagy örömmel és elszántsággal készültek a szerepeikre. A feladatok kiosztásakor szinte mindenkire olyan szerep jutott, mintha kifejezetten rá írták volna. Hozzátette, hogy a tanulók lelkesen vállalták a feladatokat, és a szerepeket – köztük Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját – is hitelesen jelenítették meg.

A hagyományok ápolása és a szabadságharc eseményeiről való megemlékezés kiemelten fontos a gyerekek számára is. Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

Petőfi Sándor szerepét Kiss Olivér alakította. A diák elmondta, hogy a próbák jó hangulatban teltek, és úgy érzi, a szerepe is jól sikerült. Hozzátette, hogy a szöveg megtanulása sem jelentett különösebb nehézséget.

A műsorban szereplő Koczka-Bardóczi Borka szerint a közönség végig figyelemmel követte az előadást. Elmondta, hogy a diákok nem unatkoztak, mindenki érdeklődve figyelte a műsort. Hozzátette, számára megtisztelő volt, hogy ilyen szerepre készülhetett, és a szöveg megtanulása sem okozott gondot.

1848. március 15-i pesti forradalom során a fiatalok és értelmiségiek – köztük Petőfi Sándor – a szabadságért és a függetlenségért léptek fel. A tömeg felolvasta a 12 pontot, elszavalták a Nemzeti dalt, és ezzel kezdetét vette az a mozgalom, amely később szabadságharccá szélesedett.

Vasárnap a város is megemlékezik az évfordulóról. Az ünnepi program több helyszínen zajlik majd: a Berze Nagy János Gimnázium tanulói a Könyves Kálmán téren adnak műsort, este pedig színpadavató koncertet rendeznek a Mátra Művelődési Központban. 🇭🇺

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!