Nagyszombat a húsvéti ünnepkör egyik legkülönlegesebb napja: a gyász csendje után már a feltámadás öröme felé vezet. A keresztény hagyomány szerint ez az a nap, amikor Jézus teste a sírban nyugszik, a világ pedig – jelképesen – várakozik.
A templomokban napközben még visszafogott a hangulat. A katolikus egyházban ilyenkor nincs szentmise, a hívek sok helyen csendes imádsággal, szentsírlátogatással töltik az időt. A református és evangélikus közösségekben is a csend és az elmélyülés dominál, bár a hangsúly már egyre inkább a közelgő feltámadásra kerül.
A nap folyamán sokan még tartják a nagyböjti lemondásokat, de a szigor enyhül, és egyfajta átmenet érződik: a nagypénteki gyász után már ott van a remény. A hagyomány szerint ilyenkor készülnek elő a húsvéti ünnep kellékei is, sok családban ekkor főzik meg a sonkát, festik a tojásokat, és készítik elő az ünnepi asztalt.
Nagyszombathoz Magyarországon több népszokás is kapcsolódik. Sok helyen ezen a napon gyújtották meg a „szent tüzet”, amely a megtisztulást és az új kezdetet jelképezte. A régi időkben ebből a tűzből vittek haza parazsat, hogy azzal gyújtsák meg az otthoni tüzet is. Elterjedt szokás volt a határkerülés is, amikor a falusiak körbejárták a település határát, ezzel is védelmet kérve a termésre és a közösségre. Több helyen ezen a napon söpörték ki a házat és az udvart, jelképesen is „kiszórva” a telet és minden rosszat.
A katolikus templomokban este tartják a húsvéti vigíliát, az egyik legjelentősebb szertartást az év során. A sötét templomban kezdődő liturgia a fény megszületését jelképezi: meggyújtják a húsvéti gyertyát, amely Krisztus feltámadásának szimbóluma. A „feltámadt Krisztus” örömhíre ekkor hangzik el először, és sok helyen körmenettel zárul az ünnepi alkalom.
Borítókép: Image by jcomp on Freepik
