Lebukott a díler – a rendőrök előtt hajította el a drogot

x Hirdetés

Sokszor lakossági bejelentés nyomán kezdenek el nyomozni a rendőrök, amely akár több hónapot is igénybe vehet, így a drogbizniszek felszámolása lassabb folyamat – mondta Soltész Bálint, a Heves vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annak kapcsán, hogy sokszor megkapják azt a bírálatot a lakosságtól, hogy “nem csinálnak semmit” A rendőrségi sajtós portálunknak elárulta azt is, hogy újabb embert sikerült őrizetbe venni a közelmúltban felszámolt drogkereskedő hálózatból.

x Hirdetés

Újabb fejleményről számolt be a rendőrség a közelmúltban felszámolt gyöngyösi kristálybarlang ügyében. Mint arról korábban mi is írtunk egy több hónapos nyomozást követően, szeptember 7-én egy összehangolt akcióban három főt fogtak el és állítottak elő, akik hónapokig terítettek új pszichoaktív anyagokat, főként kristályt a városban. Akkor egy embert tudtak bűnügyi őrizetbe venni. Ám Soltész Bálint portálunknak elmondta, hogy a rendőrök az akciót követően néhány nappal rutin ellenőrzést hajtottak végre a Harmadosztályon, ahol az egyenruhások szeme láttára, az egyik gyanúsított drogdíler nagy mennyiségű, kb. 250 gramm kristály dobott be egy parkoló autó alá, így most őt is őrizetbe tudták venni.

Borítókép: Hírnavigátor (illusztráció)

x Hirdetés

Retrónap operettdalokkal, Csonka Picivel, Omegával – így ért véget a Szüreti Napok

Fény derült a fenevad titkára