A szőlő szeretete nem mindig magától értetődő, még akkor sem, ha valaki egy szőlész-borász családban nő fel. Nyilas Ilona gyerekként inkább menekült volna a zöldmunka elől, mintsem, hogy borász legyen. Ma mégis úgy beszél a szőlőről és a borról, mint amelyben megtalálta a hivatását, sőt a hobbiját is. A családi vállalkozásban édesapjával együtt építette fel a Nyilas Birtokot, amelyhez ma már a lánya is csatlakozott. Közben a Mátrai Hegyközségi Tanács elnökeként azon dolgozik, hogy a mátrai borok ne csak a szakmában legyenek ismertek, hanem a fogyasztók is felfedezzék azokat.
Agrármérnökként végzett, de eredetileg nem feltétlenül borásznak készült. Hogyan vezetett az útja a szőlőhöz?
Már gyerekkoromban ott volt körülöttem a szőlő, hiszen a családunknak mindig voltak szőlőterületei, a nagyszüleim és a szüleim is készítettek bort, igaz, akkor még kis házi mennyiségben. Nekünk, gyerekeknek pedig természetesen ki kellett menni dolgozni a szőlőbe. Amikor már nagyobb voltam, én is részt vettem a zöldmunkában, kapáltam, sokszor akkor is jelenésem volt a szőlőben, amikor a velem egykorúak már mentek bulizni. Akkor megfogadtam, ha felnövök, biztosan nem megyek többé szőlő közelébe. Az élet azonban nagy rendező. A középiskola után mégis az Agrár Egyetem felé vitt az utam, ahol agrármérnökként végeztem. Később a Mátra Termelőszövetkezetben dolgoztam agronómusként, és ott tanultam meg igazán a szőlészet szakmai oldalát. Közben megszületett a gyermekem, és mire visszatértem volna a munkába, már érezhető volt a rendszerváltás hatása, a termelőszövetkezet jövője is bizonytalanná vált.
Ekkor jött az első saját vállalkozás ötlete?
Igen. Először egyéni vállalkozó voltam, könyveléssel, pénzügyi tanácsadással is foglalkoztam, hiszen ilyen végzettségeim is vannak. De hamar rájöttem, hogy ez a nagyon helyhez kötött világ nem illik az én személyiségemhez. Közben a családom visszakapta a szőlőterületeit, így adva volt egy lehetőség. Édesapám korábban a termelőszövetkezet elnöke volt, és amikor az megszűnt, 1995-ben elindítottuk a családi vállalkozásunkat. Én a borászatért, a pénzügyekért és az adminisztrációért felelek, édesapám a szőlőtermesztést és a műszaki ágazatot felügyeli. Néhány éve pedig a lányom is csatlakozott hozzánk, ő marketinggel és értékesítéssel foglalkozik.
Vagyis már nemcsak családi vállalkozásról, hanem több generáció együttműködéséről beszélhetünk.
Ez az egyik legnagyobb örömünk. Édesapámmal kezdtük, és most már itt van a következő generáció is. Ez azt jelenti, hogy van folytatás, van jövő. Persze közben folyamatosan változik a világ, és nekünk is változnunk kell vele együtt.
Mit jelent ez a gyakorlatban egy több száz hektáron működő borászat esetében?
A mi borászati részlegünk alapvetően nagyüzemi szőlőfeldolgozásra alkalmas. Mintegy 400 hektárnyi szőlőterülettel dolgozunk, boraink átlagosan 70 százaléka pedig külpiacokon talál gazdára. Olaszországba, Svájcba, Nagy-Britanniába és Németországba is szállítunk. Ez jellemzően nagy tételben történik, megtöltjük a tartályt, a kamiont, a bort pedig külföldön palackozzák. Amikor a lányom is csatlakozott hozzánk, megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk a saját identitásunkat is jobban megmutatni. Ne csak azt tudják rólunk, hogy innen származik a szőlő vagy a bor, hanem azt is, hogy itt, a Mátrában van egy családi vállalkozás, amely saját palackban, saját arculattal kínálja a borait. Így ma már sokkal inkább az a célunk, hogy minél jobb minőséget termeljünk, és megtaláljuk azokat az alternatív felhasználási módokat is, amelyekkel a szőlőtermesztésből származó bevételeinket ki tudjuk egészíteni. Az időjárási kitettség miatt ma már gondolkodnunk kell azon, hogyan tudunk több lábon állni.
Közben a borfogyasztási szokások is változnak.
Igen, és ez legalább akkora kihívás, mint az időjárás. A borfogyasztás világszerte csökkenő tendenciát mutat. A fiatalok távolabb kerültek a bortól, így meg kell találnunk azt a terméket, amellyel őket is meg tudjuk szólítani. Ilyenek lehetnek az alkoholmentes borok, a szőlőből készülő különböző termékek, például a szőlőmagolaj. Közben én továbbra is hiszek abban, hogy a bor a kultúránk része, és mértékletesen fogyasztva egy olyan ital, amelynek helye van az életünkben. De ahhoz, hogy a fiatalokhoz is közelebb kerüljön, nekünk kell megtalálnunk azokat a termékeket, amelyeket szívesen választanak.
A Mátrai borvidék számára mi lehet a jó irány?
Olyan fajtáink vannak, amelyek megfelelnek a jelenlegi fogyasztási trendeknek. Most a könnyedebb, gyümölcsösebb, illatos fehérborok divatosak. Az Irsai Olivér, a Sauvignon Blanc és az ezekhez hasonló fajták pedig nálunk nagyon jól érzik magukat. Ezt a hullámot szerintem meg kell lovagolnunk. Azt kell hangsúlyoznunk, hogy a Mátrai borvidék sokszínű, és itt többféle ízlésvilág megtalálható. Most éppen azok a borok kerültek előtérbe, amelyekben mi erősek vagyunk. Ezt pedig kommunikálnunk kellene mindenhol: mi vagyunk az a borvidék, ahol ezeket a könnyed, illatos, gyümölcsös borokat meg lehet kóstolni és meg lehet vásárolni. A cél az, hogy a Mátrai borvidék neve sokkal ismertebb legyen a magyar borpalettán. Ebben fontos szerepe van a turizmusnak is. Egyre több borászat épít olyan szolgáltatásokat, amelyek túlmutatnak a borkóstoláson: turisztikai programokat, csapatépítőket, élményeket kínálnak. Így a borvidéket nemcsak egy üveg boron keresztül lehet megismerni, hanem meg lehet mutatni a tájat, a szőlőt, a pincét, az embereket és azt a történetet is, ami egy-egy bor mögött van.
Ön milyen bort választ, amikor nem szakmai szemmel kóstol?
Nagyon kíváncsi vagyok az új fajtákra és az új technológiákra. Most különösen érdekelnek azok az alternatív szőlőfajták, amelyek szárazságtűrőbbek és jobban alkalmazkodnak a megváltozott időjárási körülményekhez. Fehérborok közül a furmint az egyik kedvencem. Nyáron nagyon szeretem a rozét is, akár jégkockával lehűtve. A vörösborok közül a Pinot Noir áll hozzám a legközelebb.
Ha visszagondol arra a kislányra, aki annak idején megfogadta, hogy soha többé nem megy szőlő közelébe, mit gondol róla?
Azt, hogy az élet tényleg nagy rendező. (Nevet.) Ma már jó érzéssel tölt el, ha végig gondolom, hogyan alakult az életem. Tulajdonképpen a hobbim lett a munkám. Ritkán mondom azt, hogy „mennem kell dolgozni”, mert számomra ez nem egyszerűen munka. Persze vannak nehezebb időszakok, vannak feladatok, amelyeket kevésbé szeretünk, ez mindenkivel így van. Alapvetően a szenvedély, a tudni akarás és az hajt, hogy minél jobban kiteljesedhessünk. De talán a legfontosabb az, hogy amit elkezdtünk, annak legyen folytatása. Bízom benne, hogy ez a családi tradíció nem velünk ér véget, hanem az utódok is tovább viszik.
Juhász Marianna
