Új elnökségi tag a Mátraaljai Munkaadók Egyesületénél

Megtartotta éves közgyűlését a Mátraaljai Munkaadók Egyesülete. A gyöngyös és környéki vállalkozásokat tömörítő civilszervezet Király Gábort, a Király-Vill. Kft. ügyvezetőjét választotta be az elnökségbe.

x Hirdetés

Varga Viktor, elnök nyitóbeszédében elmondta: 2024-ben hét új taggal bővült az egyesület, így már 69 tagot számlálnak. Fontos személyi változás is történt tavaly: a titkári pozícióban Berzsényi Gergelyt, aki több mint 11 évig töltötte be a posztot, Simonyák László váltotta.

Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

Palik Júlia, aki az elmúlt években meghatározó szereplője volt az egyesület közösségi és szakmai életének; több rendezvény – köztük a mátrai juniális – házigazdájaként és szervezőjeként is aktívan közreműködött, a közgyűlést megelőzően lemondott elnökségi mandátumáról. A tagság Király Gábort, a Király-Vill Kft. ügyvezetőjét választotta helyére.

Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

Az elnökségi beszámoló alapján a 2024-es évben a sikeres tagságbővítés mellett új rendezvénysorozatokat indítottak Mátra Talks, valamint MMEet néven) és több közéleti eseményen is képviseltették maguka. Emellett két éjjellátó készüléket adományoztak a városi rendőrség számára, hozzájárulva a helyi közbiztonság javításához.

x Hirdetés

Az MME éves, rendes közgyűlésén elfogadták továbbá az előző év mérlegét, pénzügyi kimutatását, és szavaztak az idei év munkatervéről és költségvetési tervezetéről is. A tagság egyhangúan elfogadta a beszámolókat és terveket.

Fotó: Gyöngyösi Médiaközpont

A 2025-ös évre benyújtott pályázatok és a tervezett rendezvények egyaránt azt jelzik, hogy az MME célja továbbra is a helyi vállalkozások összefogása, fejlődésük támogatása és a közösségépítés erősítése – hangsúlyozta Varga Viktor.

x Hirdetés

Nincs lehetetlen, csak megoldandó probléma – 30 éves a Cselegate Kft.

Botlatókő rejti az Auschwitzban elesettek emlékét