Ifjú képviselők hoztak fontos döntést a Városházán

Olle Elina

2026. november. 06.

Negyedik osztályos diákok próbálhatták ki a képviselői munkát a Városházán. Egy új kezdeményezés keretében, legutóbb a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola tanulói ülhettek be az alpolgármesteri és képviselői székekbe. A gyerekek feladata az volt, hogy többségi döntés szülessen a menzás ételekkel kapcsolatban.

Új, fiatal képviselők foglalták el a Városháza dísztermét. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola negyedik osztályos tanulói a pályaorientációs napon megismerhették a városvezetők feladatait, sőt érvelhettek és szavazhattak is. Ám ezelőtt Szókovács Pétert is megkérdezhettek, milyen feladatokat látnak el a hivatalban, szereti-e a munkáját és miről szoktak vitázni a testületi üléseken. A város első embere elmondta: tervezetten, minden hónap utolsó csütörtökén ül össze 14 képviselő, hogy megvitassák a legfontosabb, városunkat érintő kérdéseket.

A kérdések megválaszolása után kezdődhettek a munka. Az ülést Dr. Szén Gabriella, oktatási és szociális tanácsnok vezette, aki arra kérte a diákokat, hogy válasszanak maguk közül két alpolgármestert, majd jött a legfontosabb napirendi pont, hogy mi legyen az ebéd másnap a menzán, a hamburger, vagy a grillezett csirkemell közül lehetett választani.

A tanulók érveket és ellenérveket fogalmaztak meg. Dr. Szén Gabriella elmondta: „sokkal-sokkal fejlettebb és összetettebb érveket mondtak, mint amit a korosztályuktól várni lehetett volna, nem csak az egészségtudatosság volt szempont, hanem elmondták a rendszerkritikájukat is ételek sóhasználatát illetően, illetve figyeltek az árra is, milyen gyakran lehet egészségtelen ételeket fogyasztani.„

A diákok számára ezután következett a legérdekesebb pillanat, szavazniuk kellett. Végül az egészséges, grilllcsirke mellett döntöttek.

Az önkormányzat új kezdeményezésére eddig három iskola jelentkezett, ám továbbra is várják a leendő kis képviselőket.

Ollé Elina

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!