Három civil szervezet és több helyi árus -azok, akik az Ízek és Kézműves Csodák Vásárán is ott voltak-képviseltették magukat a Mátrai Advent rendezvényén a gyöngyösi kisvonat indulóállomásán a Mátra Kapuja Egyesület szervezésében. A közösség számára különleges ez a hét, hiszen csütörtökön vehették a Szolidaritási Testület, az Innovációs és Kulturális Minisztérium és a Tempus Közalapítvány „Nívó díj – A közösség ereje” elismerését.
Idén az Egererdő Zrt. által indított Mikulásvonat idejére szervezte a Mátrai Advent nevű programját a Mátra Kapuja Egyesület. A gyöngyösi indulóállomáson összesen 9 árus vett részt, akik árulták portékáikat. Minden egyes vásárlásért tombola járt, amellyel értékes nyereményekhez juthattak a látogatók. A nap folyamán fellépett a Black Jam SE, a Meseházikó és a város gyermekkórusa is.
Ahogy minden évben, egy képkeret és egy karácsonyfa is helyet kapott az állomáson, Bús Árpád Zsolt, az egyesület elnöke lapunknak kiemelte: bárki tehet díszt a fára, és készíthet fotókat a helyszínen.






Az egyesület számára igazán ünnepire sikeredett a hét. Csütörtökön részt vettek a Solidarity: On – A közösség ereje rendezvényen, amelyet a Szolidaritási Testület, az Innovációs és Kulturális Minisztérium, valamint a Tempus Közalapítvány közösen szervezett. Az egyesület elnyerte a Nívó díj- A közösség ereje elismerést, a Hittel Gyöngyösért projekt, benne a GyöngyTúra – Az igazi fejtörős interaktív játék és minden eddigi közösségi törekvésük kapcsán.











