Felfüggesztett börtönre ítélték Dolly menedzserét

x Hirdetés

Másodfokon folytatódik majd P. Rita ügye, aki 2023-ban több mint harminc, súlyosan elhanyagolt kutyát tartott embertelen körülmények között. A bíróság két év szabadságvesztést szabott ki három évre felfüggesztve, de az állatkínzásért – első fokon – elítél nő enyhítésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős.

x Hirdetés

Mint arról még 2023 májusában lapunk elsőként beszámolt, az ingatlanból több mint 30 lesoványodott, beteg kutyát mentettek ki a hatóságok és állatvédő szervezetek, Dolly menedzserének házából. Az ebek zárt helyiségekben, saját ürülékükben éltek. A kutyák között volt, amely méhgyulladásban vagy szaruhártya fekélyben szenvedett, de akadt olyan eb is, akinek a hátsó lábain az izom elsorvadt a víz és táplálékhiány miatt. Egy yorkshire terrier bal mellső lábát pedig amputálni kellett, mivel a csonttöréskor a sürgős állatorvosi beavatkozás nem történt meg.

A helyi Járásbíróság ma tartott előkészítő ülést a büntetőperben. Bár az állítások ellentmondásosak, az énekesnő, nem vádlottja az ügynek. Mivel P. Rita beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítéletet hozott.

Halmazati büntetésül 2 év szabadságvesztésre és 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélték P. Ritát. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette fel. A védelem enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy másodfokon folytatódik. 

x Hirdetés

Óvodából akart lopni, végül autót tört fel

„Hevesi ízlelő – Hevesi szívvel, helyi ízzel”- minden, ami helyi