Matematikával folytatódott az idei érettségi. Csaknem 300 diák ült reggel iskolapadba Gyöngyösön, a többségük pedig könnyűnek ítélte a feladatok megoldását, de volt olyan is, aki nehezebben vette az akadályokat.
Matematikából középszinten országszerte több mint 73 ezren, emelt szinten pedig 8 ezren érettségiztek, Magyarországon. Ma az írásbeli vizsgán vettek részt a végzősök, ez minden évben nagy kihívást jelent a tanulók számára, tavaly például országosan a legtöbben kettes osztályzatot értek el.
A Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégiumban 125 diák adott számot a tudásáról. Az általunk megkérdezett diákok sokkal rosszabbra számítottak, különösen az első részét tartották viszonylag egyszerűnek. Többségük a második részét találta nehéznek, volt, aki a feladatok megfogalmazását nehezményezte.
A matematika után május 7-én a történelem írásbeli vizsgán vesznek részt a végzős tanulók, május 8-án pedig az idegennyelvi vizsgák következnek.