x Hirdetés

Rejtélyes körülmények között tűnt el egy férfi a Mátrában

Mikó Dalma

2023. augusztus. 11.

Múlt péntek óta nem ad életjelet magáról az a középkorú férfi, akinek a mobilját napokkal később párja a postaládájukban talált meg. A rendőrség megkezdte József keresését, melybe a HELP Mentőkutyás Egyesület is becsatlakozott. Ám egyelőre hiába.

x Hirdetés

A férfi párja mesélt a Blikknek, szerinte József a halálba menekült az adóssága elől, ám ennek ellentmond az, hogy a telefonja az eltűnése után került vissza, így felmerülhet a bűncselekmény gyanúja is. Az azonban biztos, hogy súlyos anyagi gondokkal küzdött. A Hatvanban élő 48 éves férfi barátnője a lapnak elmondta, az eltűnése előtti héten egy rejtélyes, baseballsapkát és napszemüveget viselő idegen csöngetett sokáig az ajtójuknál. A nő félelmében nem nyitott ajtót neki, és a hazatérő József is azt közölte, hogy nem várt vendéget. Felmerült, hogy uzsorás lehetett, aki a pénzt akarta behajtani. A nő bejelentést tett a rendőrségen, a férfi körözését elrendelték, de a HELP Mentőkutyás Egyesület is segíti a szorult helyzetben.

„A rendőrség kiderítette, a cellainfók szerint az eltűnése napján Gyöngyösre jött. Bernát Zsolt, az egyesület elnöke a Blikknek elmondta, hogy a férfi által küldött üzenetek olyanok, mintha valaki öngyilkosságnak próbálná beállítani az eltűnését.

Borítókép: Freepik.com

x Hirdetés

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!