Aki a virágot szereti rossz ember nem lehet – vélhetően nem ismerte ezt a mondást az a férfi, aki notóriusan tette tönkre a virágágyásokat Csány községben. De nem csak a növények voltak az útjában, autókat rongált meg, sőt több esetben lopott.
Először 2021. augusztus 11-én éjjel bátorodott fel, amikor a szociális intézmény előtti lovaskocsit összetörte, az abba beültetett virágokat pedig szétdobálta. Ezt tavaly nyáron és ősszel többször is megismételte. Vandálkodott a helyi iskola és polgármesteri hivatal környékén is. A 33 éves férfi összesen 800 ezer forintnyi kárt okozott tettével, valamint vandalizmus riadalmat és megbotránkozást váltott ki a helyiekből.
De nem csak a virágládák voltak az útjában, tavaly nyáron több parkoló autót is megrongált. Van amelyiket pénzérmével karvolt össze, van amelyiket kövekkel dobált meg. Az ügyészség közlése szerint a céltalan rongálások mellett a férfi rendszeres haszonszerzésre törekedve lopásokat is elkövetett Csányban, ahol betört egy fagylaltozóba, továbbá erőszakkal felnyitott egy lakókocsit és egy büfékocsit. Végül a bíróság – ügyészi indítványra – újabb, hatvani betöréseket követően elrendelte a letartóztatását.
A járási ügyészség többrendbeli rongálással, garázdasággal és dolog elleni erőszakkal megvalósított üzletszerű lopással vádolja az elkövetőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje két év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra a beismerésben lévő vádlottat, egyben alkalmazzon vele szemben vagyonelkobzást a lopásokból származó hasznának megfelelő összeg erejéig.