Több mint négyszáz sérült lakóházat javított meg és állított helyre két év alatt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „tetőkommandónak” nevezett építőipari egysége, melynek elsődleges célja a a hátrányos körülmények között élő gyermekek otthoni környezetének javítása. A tetőkommandó jellemzően viharkárokat hárított el, beázásokat szüntetett meg, sok esetben életveszélyes állapotú tetőket javított meg térítésmentesen.
A két éve alakult szervezet a legszegényebb térségekben 2021-ben 50, 2022-ben pedig több mint 60 helyszínen végzett beavatkozásokat, 2023 tavaszán az általuk megjavított lakóingatlanok száma meghaladta a négyszázat. Heves vármegyében 5 településen – Tarnabod, Tiszanána, Kömlő, Átány, Kerecsend,- történt beavatkozás- tájékoztatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Mint közleményükben írják, a „tetőkommandó” szakembereit a felzárkózó településeken működő Jelenlét pontokon dolgozó szociális munkások, vagy családmentorok, esetenként a védőnők értesítik, ha tetősérüléseket, leomlott kéményeket, átázott falszakaszt látnak. Volt, ahol egy csaknem félkörben behajlott tetőt állították helyre, volt, ahol a leomlással fenyegető oromfalat építették újjá, több helyen pedig a nem záródó, vagy hiányzó nyílászárókat is kicserélték. Egy-egy érintett településrészen jellemzően 2-3 házat kell megjavítaniuk, de volt, ahol tizenkét sérült épületet állítottak helyre.
Borítókép: Magyar Máltai Szeretetszolgálat