x Hirdetés

nyugati elkerülő

Több útszakasz is a város tulajdonába került

Több útszakasz is a város tulajdonába került

Major Gergely
2024. december. 05.

Rendkívüli testületi ülést tartottak a képviselők, amelyen belül több, fontos kérdést is tárgyalt a grémium.

Újra kellett kezdeni, de így is befejeződhet lassan a nyugati elkerülő

Újra kellett kezdeni, de így is befejeződhet lassan a nyugati elkerülő

Major Gergely
2024. október. 29.

A munkálatok alatt kiderült, hogy az nem megfelelő a teherbírása, így a kivitelezőknek az alapoktól kellet újjáépíteni a szakaszt, azonban Gyöngyös nyugati elkerülőjének kivitelezése ennek ellenére is a véghajrába lépett – írja magyarepitok.hu.

Újabb időpont, mikorra készülhet el a nyugati elkerülő (Frissített)

Újabb időpont, mikorra készülhet el a nyugati elkerülő (Frissített)

Major Gergely
2024. június. 06.

Tovább csúszik, így legkorábban csak az év végén valósulhat meg a nyugati elkerülő átadása.- közölte az MTI-vel az Építési és Közlekedési Minisztérium. Az útszakasz több mint két évtizedes kálváriája így tovább folytatódik.

Ekkor adják át a körforgalmakat, a nyugati elkerülő átadása rejtély

Ekkor adják át a körforgalmakat, a nyugati elkerülő átadása rejtély

Mikó Dalma
2024. április. 16.

A tervek szerint május végén helyezik forgalomba a 3-as számú főút környezetében kiépülő csomópontot, ekkortól a közlekedők teljeskörűen használhatják az új útszakaszt – számolt be róla a magyarepitok.hu. A Gyöngyöst nyugatról elkerülő út átadására később kerül sor, azonban, hogy pontosan mikor, azt nem tudni.

Hétfőtől aszfaltoznak a 3-as főúton

Hétfőtől aszfaltoznak a 3-as főúton

Mikó Dalma
2023. november. 19.

Újabb szakaszába ér a nyugati elkerülő építése, hétfőtől a 3-as főút bal pályáját aszfaltozzák.

Idén is lőttek a nyugati elkerülőnek

Idén is lőttek a nyugati elkerülőnek

Mikó Dalma
2023. augusztus. 29.

Októberre ígérték a nyugati elkerülő út befejezését, de az állami beruházásból idén már nem lesz semmi, az új céldátum 2024.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!