Gazdaság
Hírek - Aktuális
Tágasabb helyen várja betegeit a fizikoterápia a kórházban
Az új kezelőhelyiségben a mozgáskorlátozott, illetve a műtéten átesett betegek rehabilitációját, a krónikus mozgásszervi fájdalmak és krónikus gyulladások csökkentését, izombénulások kezelését végző szakmai csapat várja a betegeket – írj a Bugát Pál Kórház a Facebookon.
Hírek - Aktuális
Egyre több az SNI-s gyerek, Gyöngyösön egyedülálló a nevelésük
Folyamatosan emelkedik a sajátos nevelési igényű tanulók száma, jelenleg már mintegy 112 ezer gyerek jár óvodába, általános-és középiskolába országosan. Az emelkedés Gyöngyösre is jellemző, a 9 tagóvodában több mint 30 gyermek érintett, de a Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai Intézményben is nőtt a létszám. Ennek oka , hogy sokkal szigorúbb lett a kritérium rendszer – vélik a szakemberek.
Hírek - Aktuális
Síntörés miatt pótlóbuszok járnak Gyöngyös és Vámosgyörk között
A gyöngyösi IR85-ös Mátra InterRégió vonatok esetében 20-30 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani – írja MÁV-Csoport.
Hírek - Aktuális
Fontos változásokkal indul az év a városi könyvtárban
Január elsejétől Balog Judit látja el az igazgatói feladatokat a Vachott Sándor Városi Könyvtárban. Tóth Szilvia korábbi gyermekkönyvtáros lett az intézmény új igazgatóhelyettese, az ő helyét Bódi Valentina vette át. Mint elmondták: az elődök nagyon jó alapokat raktak le az elmúlt években, az új vezetőségnek azonban számos terve van a jövőre nézve.
Hírek - Aktuális
Drágábbak az ingatlanok, de így is egyre nagyobb az érdeklődés
Gyöngyösön az erkélyes lakásokat keresik a leginkább. A fiatalok a háromszobás, az idősek pedig a földszinti, vagy az első emeleti, kisebb alapterületű ingatlanokat részesítik előnyben.
Hírek - Aktuális
Pénzzel és játékokkal támogatja a városi könyvtár a gyerekeket
Fejlesztő- és társasjátékokat, valamint több mint 100 ezer forintot adomány nyújtott át a Családok és Gyermekek Átmeneti Otthonának a Vachott Sándor Városi Könyvtár és alapítványa. Az intézmény tavaly decemberben rendezett először jótékonysági könyvvásárt, a pénzösszeg az olvasók lelkes érdeklődésének köszönhető – írják a Facebookon.
Hírek - Aktuális
Megkezdődtek a záróvizsgák a MATE Károly Róbert Campusán
Két nap alatt összesen 40 hallgató vizsgázik a gyöngyösi intézményben gazdaságtudományi, agrár- és informatikai területen. A vártnál kevesebb tanuló adhat számot tudásáról, sokan ugyanis betegség miatt kénytelenek voltak halasztani. Ők nyáron pótolhatják majd a vizsgákat.
Hírek - Aktuális
Fontos határidő közeleg a kisgyermekes szülők számára
Január 20-ig lehet kérelmezni a szülőknek gyermekük részére az iskola elhalasztását. A csúsztatást azok a szülők kérhetik, akiknek a gyermeke a 6 éves kort augusztus 31-ig betölti, azonban nem szeretnék még iskolába küldeni. Az ehhez szükséges nyomtatványt az Oktatási Hivatal honlapjáról lehet letölteni, fontos, hogy a kérelmet megfelelő indoklással is ellássuk – mondta el Molnár Lászlóné Gyöngyös Város Óvodáinak igazgatója GyöngyösMa című műsorunkban.
Hírek - Aktuális
Meg van a 10.000 korcsolyázó a jégpályán
A Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Általános iskola tanulói érkezésükkor még nem is tudták milyen meglepetés éri őket, ugyanis az ő osztályukban volt az idei szezon jubileumi, 10.000 látogatója. Az üzemeltető természetesen nem egy gyermeket választott ki ajándékozottnak, hanem az egész osztálynak készültek emléklappal és csokoládéval.
Uncategorized
Van, ahol már helyreállt a távhőszolgáltatás (Frissítés)
A város legnagyobb részén áramkimaradásokat és távhő problémákat tapasztalhattak a lakosok ma késő délután. Mint azt a Városgondozási Zrt.-től megtudtuk,...
Hírek - Aktuális
Hétfőtől szállítják el a karácsonyfákat
Szokás szerint, vízkeresztkor kezdi el a hulladékszállító begyűjteni a lebontott karácsonyfákat Gyöngyös térségében- írja a MOHU a weboldalán. A szolgáltatás díjmentes.
Hírek - Aktuális
Ne hagyja az utolsó pillanatra, válasszon új azonosítási módot!
Nagy változás jön az ügyintézésben január 16-tól, ugyanis megszűnik az Ügyfélkapu. Választanunk kell, hogy a Digitális Állampolgár mobilalkalmazást vagy az Ügyfélkapu+ szolgáltatást akarjuk használni helyette. Fontos, hogy időben elvégezzük a szükséges teendőket.
Hírek - Aktuális
Napenergia Plusz Program – még beadhatók a kérelmek
2025. január 15-ig még lehetőségük van az előregisztrált pályázóknak benyújtani támogatási kérelmüket a Napenergia Plusz Program keretében. A program célja,...
Hírek - Aktuális
Tankötelezettség halasztása: már beadhatók a kérelmek
December 27-én elindult az Oktatási Hivatal új informatikai felülete, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy kérelmezzék a tankötelezettség kezdő...
Hírek - Aktuális
Bővül a SZÉP-kártya juttatásainak felhasználása január 1-től
A jövő évtől a SZÉP-kártyára érkező összeg felét lakásfelújításra, építőanyagra, festékre vagy egyéb ehhez szükséges eszközökre is lehet fordítani, de...