Bulvár
Hírek - Aktuális
Sportnappal erősítették a közösséget a rákellenes liga tagjai
Játékos sportnapot szervezett a Magyar Rákellenes Liga Gyöngyösi Alapszervezete, Mátrafüreden, a Bene-házban. Az eseményre több településről érkeztek a tagok és a vezetők. Az ilyen rendezvények mutatják meg igazán a közösség erejét, hangsúlyozta Tóth Lászlóné a szervezet elnöke.
Hírek - Aktuális
Lions gyereknap – mosoly, játék, szeretet
A csarnokban megannyi játék és sportlehetőség fogadta a jelenlévőket, sőt még jégkrémet is kaptak a gyerekek és kísérőik.
Hírek - Aktuális
Az ország iskolája – versenyben a Berze
Elindult a verseny: a Berze Nagy János Gimnázium jelenleg 488 szavazattal az első helyen áll.
Hírek - Aktuális
Bezárt az Üdvhadsereg Reménység Centruma Gyöngyösön
Az intézmény 2014-ben nyitotta meg kapuit a városban, és azóta nemcsak népkonyhaként és családi bölcsődeként működött, hanem széles körű szociális és lelki segítséget is nyújtott a rászorulóknak.
Hírek - Aktuális
Változhat az autóbusz-menetrend a térségben
Gyöngyös és Mátraháza között munkanapokon 30–60 percenként, hétvégén pedig akár félóránként is indulhatnak autóbuszok.
Hírek - Aktuális
Nem csak történelem – ma is használják még a levélgyűjtő ládákat
Bár jelentősen csökkent a hagyományos postai szolgáltatások iránti kereslet, egyes helyeken még mindig népszerűek a levélgyűjtő ládák.
Hírek - Aktuális
Egész hetes motoros ellenőrzéssel indították a nyarat a rendőrök
A razzia során az egyenruhások elsősorban a láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát, a világítóberendezéseket és működőképességüket, valamint a hatósági jelzés előírásnak megfelelő használatát ellenőrzi.
Hírek - Aktuális
Megtisztították Mátrafüredet
Újabb szemétszedési akciót tartott a Heves Megyei Természet-, Környezetvédelmi és Állatvédő Egyesület. Ezúttal Mátrafüredet tisztították meg 12 fővel.
Hírek - Aktuális
Az erkélyen keresztül mentettek a tűzoltók (galéria)
Elesett egy idős hölgy a Gárdonyi Géza utcai otthonában, a második emeleten, így nem tudott ajtót nyitni a kiérkező mentőknek. Ekkor értesítették a gyöngyösi tűzoltókat.
Hírek - Aktuális
Egyelőre megúsztuk a szúnyogokat
A meleg, száraz időjárás miatt eddig nem alakult ki erős szúnyogártalom. Az átvonuló záporok elszórtan ugyan létrehoztak a szúnyoglárvák számára kedvező vizes élőhelyeket, de eddig csak lokálisan jelentek meg a csípőszúnyogok - írják a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Hírek - Aktuális
Döntöttek az idei városi kitüntetésekről
Zárt ülésen döntött a képviselő-testület a „Gyöngyös Város Egészségügyéért” kitüntetés odaítéléséről, amelyet idén a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház egészségügyi szakdolgozója, dr. Srajber Kornélia, valamint a Gyöngyösi Mentőállomás dolgozójaként Vigh Dániel vehet át.
Hírek - Aktuális
Díjeső a bajnokságon: ismét tarolt a DreamTeam Cheerleaders
Minden eddiginél több, 1032 versenyző mérte össze tudását 225 versenyszámban a hétvégén a Cheerstars Magyar- és Nemzetközi Open Cheerleading Bajnokságon.
Hírek - Aktuális
40-20 – Jubileumi Néptáncgála Domoszlón
" Égni kell annak, aki gyújtani akar." Múlt, jelen, jövő - a Mátraaljai Néptánc és Hagyományőrző Egyesület Jubileumi Néptáncgálával tisztelgett egy olyan hagyomány előtt, amire méltán lehetnek büszkék.
Hírek - Aktuális
Másfél centiméteren múlt az élete
Tragédiát is okozhatott volna az a szóváltás, amely péntek éjszaka torkollott erőszakba a Mátrai Bornapokon.
Hírek - Aktuális
„Én nem énekes vagyok, hanem zenész”- interjú Charlieval
Horváth Charlie a Mátrai Bornapok egyik főfellépője volt. A művész 1962 óta zenél, több formációban jelen volt, rengeteget utazott, egy ideig Afrikában élt. Mint elmondta: ha a mai zenei világban indulna a pályája, valószínűleg inkább asztalosnak menne.
Hírek - Aktuális
Ma minden a gyerekről szól a Fő téren (galéria)
Vidámpark, nyalánkságok, mesejátékok - gyermeknap alkalmából mesevilággá alakult a Fő tér. Az egész napos programok estig tartanak, így még érdemes lehet útnak indulnunk a kicsikkel.