Bulvár
Hírek - Aktuális
Támogatásban részesülnek az önkéntes tűzoltó egyesületek
A pályázók a megítélt támogatásból 179,7 millió forintot működési költségeikre fordíthatnak, 273,9 millió forint értékben maguk szerezhetnek be tűzoltószakmai- és egyéb eszközöket, 42 millió forintot szertárfelújításra, 39,3 millió forintot gépjármű- és technikaieszköz-felújításra használhatnak fel.
Hírek - Aktuális
Kiemelkedő mátrafüredi eredmények a Bükkzsérci Favágó Napon
Az Északi ASzC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanulói a hétvégén a Bükkzsérci Favágó Napon megrendezett fakitermelő versenyen vettek részt, ahol komoly, gyakorlott mezőnyben mérhették össze tudásukat.
Hírek - Aktuális
Ikonikus túrát teljesített a Károly Róbert Campus főigazgatója
Idén is a megszokott csapattal vágtak neki a kihívásnak: feleségével és unokatestvérével hárman indultak el, de folyamatosan voltak „alkalmi útitársaik”, akikkel hosszabb- rövidebb szakaszokon együtt mentek.
Hírek - Aktuális
Utolsó próbatétel – záróvizsga a campuson
71 hallgató záróvizsgázik két napon keresztül a MATE Károly Róbert Campusan gazdaságtudományi, agrártudományi és informatikai képzéseken. A végzősök között külföldi diákok is vannak, akik angol nyelven teszik le záróvizsgájukat.
Hírek - Aktuális
Heves vármegyéből az ORFK élére
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) irányításával Magyar Péter miniszterelnök – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
Hírek - Aktuális
Új orvos-igazgatóhelyettes a kórházban
Dr. Kiss Anita főorvos lett a Gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgató-helyettesi. A vezetői megbízatás méltó elismerése annak a magas színvonalú szakmai munkának, elkötelezettségnek és felelősségteljes hozzáállásnak, amellyel az elmúlt évek során hozzájárult a betegellátás színvonalának emeléséhez és intézményünk fejlődéséhez - írják a kórház Facebook oldalán.
Hírek - Aktuális
A templom tetejéről lopott
Az Orbán-templom tetejéről lopott bádoglemezt egy férfi, akit a kamerafelvételek alapján sikerült beazonosítani.
Hírek - Aktuális
A gyerekeket támogatták a Hit Gyülekezetében
Tartós élelmiszer, édesség, játék és ruhanemű. A hívők adományaiból összeállított csomagokat osztott szét a Gyöngyösi Hit Gyülekezete. Az adományokat a Családok Átmeneti Otthonának lakói vehettek át, miközben a gyerekeket különböző programokkal várták.
Hírek - Aktuális
„Az energia nyomában”- erőműveket látogattak a diákok
Szülőkkel tartották meg a Nemzeti Tehetség Program zárórendezvényét a Gyöngyösi Arany János Általános Iskolában, ahol a pedagógusok és a diákok mutatták be, miket tanultak az erőművekről.
Hírek - Aktuális
Ámokfutó a nyolcvanasi patikában
Berúgta az egyik gyöngyösi gyógyszertár ajtaját, majd a bent lévőkkel dulakodásba keveredett egy ámokfutó férfi péntek hajnalban.
Hírek - Aktuális
Több mint nyolcvan embernek segíthettek a gyöngyösi véradók
A véradás életet ment – ezt tartották szem előtt azok az önkéntesek is, akik a Gyöngyösi Hit Gyülekezetében megrendezett véradáson vettek részt. A Magyar Vöröskereszttel több mint negyed évszázada együttműködő közösség ezúttal is megnyitotta kapuit a segíteni szándékozók előtt. A véradók között akadt olyan is, aki már 111. alkalommal nyújtotta karját a jó ügy érdekében.
Hírek - Aktuális
Kamerán keresztül buktatták le az autó tolvajt
Autó feltörőket ért tetten a városrendészet térfigyelőkamerákat kezelő munkatársa a „Fűszért” garázssoron. A helyszínre érkező kolléga, időközben értesítette a rendőrséget, de már csak a feltört járművet találta, az elkövetők eltűntek.
Hírek - Aktuális
Új, modern tájékoztató kijelző a buszmegállóban
Új, e-papír alapú utas tájékoztató kijelzőt telepítettek a szakemberek a Toronyháznál lévő buszmegállóba.
Hírek - Aktuális
Elhunyt Zimba, a Gyöngyösi Állatkert királya
Elpusztult Zimba, a gyöngyösi állatkert hím oroszlánja, akivel az intézmény története 18 évvel ezelőtt elkezdődött. Az állatkert közösségi oldalán úgy fogalmazott: Zimba pünkösd után váratlanul összeesett a kifutón, ezért azonnal értesítették az egzotikus szakállatorvost, az intézményt pedig bezárták.
Hírek - Aktuális
Bemutatkozott a Zeneiskola a Kálváriás diákoknak
Több, a zeneiskolában megtanulható hangszerrel ismerkedhettek meg a gyöngyösi iskolások. A pedagógusok megmutatták, hogyan szól a hegedű, a furulya, a kürt, a klarinét és a trombita. A Kálváriaparti Sport-és Általános Iskola alsó tagozatos gyermekei az eljátszott népdalokat közösen elénekelték, sőt, ismert mesékből és filmekből is választottak dalokat a zeneiskola munkatársai.
Hírek - Aktuális
Plakátokon hirdetik a felelős állattartást az iskolákban
Új módszerrel szólítja meg az iskolás korú gyermekeket a Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány. Plakátokat helyeztek el az iskolákba, amelyek kedves rajzokon keresztül mutatják meg a felelős állattartás fő szabályait.