Újabb látványos szakaszához érkezett a Gyöngyösi Állatkert két mentett szerválja, Addis és Abeba új kifutójának kialakítása. A befogadott, korábban illegális tartásból mentett nagymacskák hamarosan végleges otthonukba költözhetnek.
A szerválokat korábban illegálisan tartották, még nyár elején kerültek az állatkertbe:
A kifutó építése a tervek szerint halad: a váz festését követően már a lemezborítás is felkerült a hátsó falra, míg a látogatók felőli oldalon elkészült a drótháló kialakítása is. Az építmény ezzel egyre inkább elnyeri végleges formáját.
Közben a védőház kivitelezéséhez szükséges szendvicspanel-elemek is megérkeztek, valamint a házhoz tartozó nyílászárók is a helyükre kerülhetnek. A munkálatok tehát folytatódnak, és ha minden a tervek szerint alakul, Addis és Abeba hamarosan elfoglalhatja új, végleges otthonát.
A látogatók is hozzájárulnak a mentett állatok gondozásához
Az állatkert hangsúlyozza, hogy a kifutó és a mentett állatok megfelelő körülményeinek biztosítása a látogatók támogatása nélkül nem valósulhatna meg.
„Minden megváltott belépőjeggyel támogatjátok mentett védenceink továbbgondozását is. Nélkületek nem működne!” – fogalmazott az állatkert.
Addisnak és Abebának azonban egyelőre még nincs örökbefogadó nevelőszülője. Az állatkert ezért célzott támogatókat keres számukra: magánszemélyek és vállalkozások jelentkezését egyaránt várják.
Major Gergely









