Hírek – Aktuális
Hírek - Aktuális
„Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!
Ez az ünnep nem csupán a múltunkról szól, hanem azokról az értékekről is, amelyek ma is meghatározzák a közösségünket, a szabadságról, az egyenlőségről és a testvériségről.
Hírek - Aktuális
Ilyen volt az Indoor Piknik második estje
Ahogy a nyári piknikek során, beltérben is jellemzően olyan együttesek mutatkoznak be, akik a nagyközönség előtt még nem annyira ismertek, viszont nagyon tehetségesek. 19 órától egy-egy helyi zenekar játszik, 21 órától pedig az ország különböző pontjairól érkeznek a zenészek.
Hírek - Aktuális
Szoros mérkőzésen maradtak alul a farkasok Komlón
A hajrában mindent megpróbált a gyöngyösi csapat a felzárkózás érdekében, de a komlóiak rendkívül fegyelmezetten játszottak, és nem engedték ki a kezükből a vezetést.
Hírek - Aktuális
Gyöngyös szerepe 1848–49-ben
A kápolnai csata különösen fontos volt, hiszen Gyöngyös stratégiai szerepet kapott a hadmozgások során.
Hírek - Aktuális
Összefogás – félmillió forint 5 nap alatt
Egy hete indított adománygyűjtést a Gyöngyösi Kosárközösség, Czajner Attilának és családjának - 5 nap alatt 500 000 forintot sikerült összegyűjteniük.
Hírek - Aktuális
Pályázat sporttevékenységek támogatására
A pályázat keretében támogatást kíván nyújtani: versenyeztetéssel, sportrendezvények szervezésével kapcsolatos kiadásokhoz, működési célú kiadásokhoz.
Hírek - Aktuális
Terep bringapálya épül a Sárhegyen
A nyomvonal kijelölése, tisztítása már elkezdődött. A különböző technikai elemek elhelyezése ezután valósul meg.
Hírek - Aktuális
A hímzés ma is élő műfaj – elismerték a gyöngyösi iparművészt
A fesztivál a népi textilművészet hagyományát és a kortárs alkotói szemléletet hozta párbeszédbe a látogatóknak, akik szerte a Kárpát-medencéből érkeznek.
Hírek - Aktuális
Árva kutyáknak gyűjt az Új Nap Egyesület
Az adományozás nem a mennyiségről, hanem a szándékról és a szolidaritásról szól, és még a legkisebb felajánlás is komoly segítséget jelenthet.
Hírek - Aktuális
Enyhülnek a látogatási szabályok az idősek otthonában
Az intézményben a fertőző megbetegedések miatt még március 7-én rendeltek el kijárási és látogatási tilalmat.
Hírek - Aktuális
Megtartották a március 15-i ünnepséget az iskolákban
A Kálváriások dalokkal, versekkel, jelenetekkel próbálták felidézni az 1848-as történéseket. Igyekezték ezt úgy megtenni, hogy az alsós diákok is megértsék, miért fontos ez a nap az egész magyar nép számára. A városi ünnepség vasárnap délelőtt szentmisével kezdődik, majd a Könyves Kálmán téren a Berze Nagy János Gimnázium tanulói adnak elő műsort.
Hírek - Aktuális
Sportban is az ország legjobbjai között a Berze
Az ország 19. legsportosabb gimnáziuma lett a Berze. Az intézmény egy országos rangsorban szerezte meg az előkelő helyet, melynek alapját a fittségi felmérők mellett a diákolimpiai eredmények adták.
Hírek - Aktuális
Óvatosan csurdítsunk- tűzgyújtási tilalom Hevesben
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el Heves vármegyére csütörtök éjféltől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságával egyeztetve – közölte...
Hírek - Aktuális
Jószolgálat – egészségnapot szervez a Mátra Lions Club
Véradással és ortopédiai lábszűréssel bővül a Mátra Lions Club egészségnapja az idei évben. A nagyszabású program elemeit már összeállították a...
Hírek - Aktuális
Sakk szakmai nap az Arany János Általános Iskolában (galéria)
Sakk szakmai napot tartottak a Gyöngyösi Arany János Általános Iskolában. Az iskola a Sakkapalota program referencia intézménye és ennek részeként 2019 óta szerveznek szakmai napokat az érdeklődőknek.
Hírek - Aktuális
Beporzók napja a Kálvária MiniÖkoPonton
Újabb fontos lépéssel gazdagodott a MiniÖkoPont a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport-és Általános Iskolában. Március 10-én a Beporzók napján felavatták a vadméhek számára kialakított szaporodóhelyet. Az intézmény célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a beporzó rovarok jelentőségére és a természet védelmének fontosságára.