A Star Wars világát idézte meg az idei Városi Diáknap (galéria)

Major Gergely

2026. április. 30.

4 iskola 140 diákja vett részt a Városi Diáknapon. Az idei rendezvény az Erő veled van címet kapta, a tanulók egyebek mellett alkotóerő-himnuszt írtak, kozmikus ételeket készítettek, de egy 3 perces bemutatóra már az esemény előtt felkészülhettek. A hagyományos diáknap célja, hogy összekovácsolja a város általános iskolás tanulóit egy jó hangulatú vetélkedő formájában.

A Star Wars világát idézte meg az idei Városi Diáknap, amely a fiatalok egyik kedvenc filmsorozata köré szerveződött. Az általános iskolások számos feladat közül csak egyre készülhettek előzetesen: az „Erő” valamilyen formáját kellett bemutatniuk egy választott szereplőn keresztül.

Holló Kitti, az Arany János Általános Iskola tanulója elmondta, hogy a feladat során az Erőt kellett valamilyen formában megjeleníteniük a Star Wars egyik karakterével.

A program tematikájáról Ördög Dóra, a Gyöngyösi Ifjúsági Szolgáltató és Tanácsadó Iroda vezetője beszélt. Kiemelte, hogy a nap mottója az „Erő legyen veled”, ennek megfelelően minden feladat valamilyen módon az erőhöz kapcsolódott. A diákokra ásványfelismerés, interaktív, városi helyszíneket érintő kihívások, valamint különféle kreatív feladatok vártak.

A 7. és 8. évfolyamos tanulók aktivityn, váltóversenyen, alkotóerő-himnusz írásán, menedéképítésen, valamint „kozmikus” ételek és italok készítésén mérhették össze tudásukat. A jó eredményhez nemcsak kreativitásra és csapatszellemre volt szükség, hanem arra is, hogy a csapatok tagjai jól együtt tudjanak működni – és persze a jó hangulat sem maradhatott el.

Kun Máté, szintén az Arany János Általános Iskola tanulója úgy fogalmazott, hogy nagyon felkészülten érkeztek, és szerinte náluk volt a legjobb hangulat. Hozzátette, a műsorukat már bemutatták, amely során nagyon jól érezte magát.

A szervezők célja az volt, hogy a diákokat kimozdítsák a komfortzónájukból, és kreatív gondolkodásra ösztönözzék. Ördög Dóra hangsúlyozta, hogy míg a 24 órás vetélkedő inkább a középiskolásokat szólítja meg, addig ez a program az általános iskolásoknak kínál hasonló élményeket.

A Diáknap végén közös tánccal zárult a rendezvény, majd következett az eredményhirdetés. A szoros versenyben negyedik helyen az Arany János Általános Iskola végzett, a harmadik helyet a Felsővárosi Általános Iskola szerezte meg. A második helyen a Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola csapata végzett, míg a győzelmet a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola diákjai vitték el.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!