Jön a parlagfű szezon – 5 millió forintos is lehet a bírság

Major Gergely

2026. július. 02.

A következő hetekben már megjelenhetnek a parlagfű első virágbimbói, ezért fontos időszak kezdődik mind az allergiások, mind a földhasználók számára. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a növény elleni védekezést még a virágzás előtt el kell végezni.

A földhasználók számára a parlagfű-mentesítés törvényi kötelezettség. A Heves Vármegyei Kormányhivatal idén is kiemelt figyelmet fordít az ellenőrzésekre – erről beszélt a Gyöngyös Ma című műsorban Kővágó Melinda, a hivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője.

Mint elmondta, amennyiben a földhasználó nem tesz eleget kötelezettségének, növényvédelmi bírságra számíthat. A bírság összegét a parlagfűvel fertőzött terület nagysága és a növény százalékos borítottsága alapján állapítják meg.

„A parlagfűvel való felületi borítottságot vesszük figyelembe, ami négyzetméterben van megadva, illetve a parlagfűvel való borítottság százalékos értékét vesszük figyelembe, és ebből számítódik ki a bírság összege. Ennek minimuma 15 ezer forint, a maximuma pedig 5 millió forint” – ismertette Kővágó Melinda.

A szakemberek azt kérik a földhasználóktól, hogy rendszeresen ellenőrizzék területeiket, és még a virágzás előtt végezzék el a szükséges kaszálást vagy egyéb mentesítési munkálatokat. Ezzel nemcsak a jelentős bírság kerülhető el, hanem az allergiások egészségének védelméhez is hozzájárulnak.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!