Születésnapot ünnepel a múzeum

Jamrik Máté

2025. augusztus. 08.

Idén nyáron immár 68 éve annak, hogy 1957. július 21-én az egykori Orczy-kastélyban megnyitotta kapuit a Mátra Múzeum, ahol azóta számos állandó és időszaki kiállítást szerveztek. Az intézmény azóta is a tudás, a kultúra és a közösségépítés egyik legfontosabb bástyája Gyöngyösön.


A Mátra Múzeum nem csupán egy kiállítóhely, amely gazdag örökséggel rendelkezik, és kivételes értékeket őriz, hanem egyúttal élményt is ad, tanít, elgondolkodtat és összehozza az azonos érdeklődésű embereket.


A múzeum 2005 és 2007 között felújítás miatt zárva volt, ezután 2009-ben adták át a közönségnek a Természettudományi Pavilont, benne egy háromszintes természetrajzi kiállítással, mellyel a következő évben elnyerte az „Év múzeuma” kitüntető címet. Az intézményben folyó nevelő és oktató munkát 2008-ban és 2020-ban is Múzeumpedagógiai nívódíjjal ismerték el.


A Mátra Múzeum napján, augusztus 9-én, szombaton a múzeum ingyenesen lesz látogatható. Ekkor nyílik meg az előadásokkal és pengeápolási bemutatóval egybe kötött japánkard-kiállítás, majd 17 órától Nyáresti dallamok, szerenádok címmel Vivaldi, Mozart, Schubert és Ravel műveiből hallgathatnak meg részleteket az érdeklődők.

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!