Az emberek, a városok az országok életében van néhány olyan dátum, néhány olyan esemény, amelyet generációkon keresztül megtart az emlékezet. Fényképek, naplók, visszaemlékezések, vagy maga a szóbeli hagyomány örökíti apáról fiúra, nagyapáról unokára a történéseket. Gyöngyös esetében az egyik ilyen évszám, az egyik ilyen esemény 1917. május 21., amely fekete napként íródott történelmünk lapjai közé. Egy addig virágzásnak indult település szinte órák alatt a lángok martaléka lett.
Az 1800-as évek végéig Gyöngyös egy „alvó”, poros, barokk hangulatú kisváros volt. Patakkővel kirakott utcák, terek, nyitott (szenny)vízelvezető csatornák, szűk sikátorok jellemezték. Éppen ezért feltűnő az a hirtelen ébredés, amely a század végén felrázta évszázados álmából a települést. Az 1900-as évek elején hatalmas változás tanúi lehettek az itt élők. Megszűnt a por, a sár, s az aszfalt alatt csatornákban folyt a víz. Este villamos izzó és ívlámpák világították be az utcákat. Elődeink modern várost álmodtak a Mátraaljára, korszerű intézményekkel, elegáns városképpel.
1917. május 21-én délután fél 5-kor azonban megtörtént az, amitől a lakók évszázadok óta rettegtek. A tüzek városában megkondultak a félrevert harangok. A kórház mosókonyhájából kipattanó szikra meggyújtotta az épület tetejét, és a tomboló szélviharban percek alatt lángtengerré változtatta Gyöngyöst, ökölnyi nagyságú parazsakat szórva házról-házra. Nemsokára a Kossuth Lajos utca, majd a Fő tér épületei is lángra kaptak. A lakosság nagy része pánikszerűen elmenekült. Sokan a Kálvária-dombról nézték tehetetlenül a város és otthonaik elhamvadását. Vízvezeték még ekkor sem volt, így a tűzoltók a hagyomány szerint borral, illetve a Vámosgyörkről vasúton ide szállított vízzel próbálták oltani a gyorsan terjedő tüzet. Vidéki és helyi tűzoltók, valamint a gyöngyösi diáktűzoltók, e névtelen hősök küzdöttek az elemekkel, de mindhiába. A teljes belső terület – észak-déli irányban kb. 2 km, kelet-nyugati irányban kb. 1 km hosszban – leégett. Összesen 580 ház semmisült meg, a lakosság 40%-a, több mint 8000 ember vált hajléktalanná. A nagytemplom tornya a rettenetes hőhatás következtében 7 óra 25 perckor gyulladt ki, s mintegy háromnegyed óra múlva a déli torony teteje leomlott. Elszenesedett gerendák, összeégett harangdarabok, megsemmisült polgárházak, kiégett üzletek, égbe meredő kémények. Ez maradt 1917. május 21. után. Még parázslottak a romok, füst borította az utcákat, amikor május 23-án Gyöngyösre látogatott az utolsó magyar király, IV. Károly és felesége, Zita királyné vigaszt nyújtva a fedél nélkül maradottaknak. Két órás látogatásuk végén 50 ezer korona azonnali segélyben is részesítették a rászorulókat.
A tűz után mindjárt megkezdődött az újjáépítés megszervezése, mellyel a Minisztertanács dr. Harrer Ferenc fővárosi tanácsnokot bízta meg, míg a várostervezést Warga László végezte. Bár több évtized kellett hozzá, de a közös összefogás, a neves tervezők, Wälder Gyula műegyetemi tanár, Medgyaszay István építőművész vagy Mohácsy László építész munkájának eredményeként a város, mint a saját hamvaiból újjászülető mesebeli főnixmadár feltámadt, és új életre kelt. Megőrizte a múltból, amit lehetett, de már egy modern város született.
Báryné dr. Gál Edit
