Gyöngyös egyik legkülönlegesebb eseménye kétségtelenül a májusi városnaphoz kapcsolódó 19. századi piac, ahol a látogatók nemcsak nézelődnek, hanem egy másik korba is belépnek. A korzózó hölgyek fodros szoknyái, a férfiak elegáns öltözetei mind egy letűnt világot idéznek. E viseletek mögött Berta Mónika keze munkája áll, aki nemcsak ruhákat készít, hanem minden egyes öltéssel identitást erősít, történeteket és hagyományt őriz.
Hagyománytisztelet és közösség
Mónika épp a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola tanműhelyében dolgozott szakoktatóként, amikor a tanárok és a diákok közös munkája során az intézményben megszülettek a Gyöngyös Város Barátainak Köre számára készült első századfordulós ruhák. Ezzel párhuzamosan egy másik fontos szakmai kapcsolat is formálódott, amikor Mónika elkezdte a közös munkát Lovászné Juhász Rita hímző és viseletkészítő népi iparművésszel, aki elsősorban a korhű megjelenítés művészettörténeti hitelességéért, míg Mónika a szakmai kivitelezésért felelt. Miután a tudás összeadódott, egyre kifinomultabb, hitelesebb ruhák születtek. Idővel Mónika önállóan kezdett el dolgozni, és igen sokan megkeresték, hogy hagyományőrző viseletet rendeljenek tőle, így évről évre egyre több korhű ruhába öltözött hagyománytisztelő öltötte magára a városnapon a századforduló divatja szerint készült ruhákat.
A 19. századi ruhák készítése mellett hamar kibővült a gyöngyösi varrónő tevékenységi köre. Férfi és női viseletek egyaránt kikerültek a keze alól, miközben párhuzamosan a népviseletek világában is aktívvá vált. Elsőként az Ördögszekér néptáncegyüttes táncosainak készített ruhákat, igaz, nem véletlenül, hiszen gyermekei is a közösség tagjai voltak. Innentől kezdve azonban elindult egy hosszú szakmai együttműködés kezdve a Vidrócki néptáncegyüttessel, beleértve a gyermek- és felnőtt csoportokat egyaránt, majd különböző települések közösségei, egyebek között Gyöngyöspata férfikórusa, Gyöngyöstarján asszonykórusa, valamint megkeresték, hogy segítségét kérjék Bodonyból, Domoszlóról és Kazárról is.
Berta Mónika elmondta: ezek a munkák nemcsak szakmai kihívást, hanem közösségi élményt is jelentettek számára, és mindent megtesz annak érdekében, hogy legjobb tudása szerint és minél hitelesebben készítse el a viseleteket. Ennek érdekében szívesen gyarapítja tudását. Legutóbb a Hagyományok Házában vett részt egy továbbképzésen, melynek végeztével az általa készített hagyományőrző ruha közönségdíjat nyert, amire Mónika azóta is nagyon büszke.
Aprólékosság és időigényesség – ezek a múlt szabályai
A történelmi és népviseletek elkészítése egészen más szemléletet kíván, mint a modern ruháké. „Nem nehezebb elkészíteni ezeket a ruhákat, sokkal inkább aprólékosabb és munkásabb” – mondja Mónika hozzátéve: a részletek kidolgozása, az textilek minősége és a szabásvonalak mind a múlt gondolkodásmódját tükrözik.
ahogyan az is, hogy régen a ruha valódi értéket képviselt. Egy-egy darab akár egy életen át szolgálta viselőjét, sőt generációról generációra öröklődött. A női blúzok redői például nemcsak díszítettek, hanem praktikus szerepet is betöltöttek: szükség esetén kiengedhetők voltak. A férfiaknál egy jó minőségű kabát szinte egy életre szólt.
A 19. században az öltözködés egyfajta nonverbális nyelv is volt. A színek, a formák, a kiegészítők mind információt hordoztak, például tükrözték a viselője életkorát, társadalmi státuszát, vagyoni helyzetét, sőt akár még a nemesi rangját is. „Egy nő ruhájáról meg lehetett mondani, ki ő” – hangsúlyozza Mónika. A viselet önmagában egy szabályozott rendszer volt, hiszen az egyes darabokat csak bizonyos társadalmi rétegek viselhettek. A paraszti és nemesi öltözet élesen elkülönült, és ezt mindenki tiszteletben tartotta.
A mai világ ezzel szemben sokkal gyorsabb és kevésbé értékőrző, arról nem beszélve, hogy a ruha elvesztette értékét, hiszen gyorsan és olcsón beszerezhető, és sokszor nem a legjobb minőségű.
Nem véletlen tehát, hogy a hagyományos viseletek elkészítésének egyik legnagyobb kihívása ma már az alapanyagok beszerzése. A régi idők természetes textíliái, a gyapjú vagy a pamut, egyre ritkábbak, hiszen a fonó- és szövőműhelyek többsége megszűnt. Mónika szerint ez a hiány nemcsak technikai, hanem kulturális veszteség is.
Személyre szabott múlt
Gyöngyös Város Napja alkalmával Mónika számára évről évre különleges élmény viszontlátni munkáit, hiszen számára minden öltözet többet mesél annál, mint amit a Fő téri 19. századi piaci forgatagot szemlélő lát.
„Mindig személyre szabva készítem a ruhákat, ezért minden viselethez van egy-egy személyes élményem, emlékem. Bár fontos, hogy viselője jól érezze magát benne, a különféle praktikumra és küllemre vonatkozó kérések ellenére ügyelek arra is, hogy korhű megmaradjon a ruha.”
Mónika azonban nemcsak varr, hanem rendszerez és tárol is, így a nála lévő elraktározott ruhakészletből akár kölcsönözni is lehet. Ezek a darabok nemcsak Gyöngyösön jelennek meg, hanem más például kastélyokban vagy történelmi korzókon megrendezett rendezvényeken is.
Bár a tősgyökeres gyöngyösi születésű Berta Mónika szívéhez a történelmi és népviseletek állnak a legközelebb, emellett igen sokféle munkát vállal: varr menyasszonyi és báli ruhákat, sőt kisebb igazításokat is szívesen vállal. „A népviselet az alkotás öröme, a többi inkább a megélhetés” – mondja őszintén hozzátéve: különleges kihívás volt számára a gyöngyöspatai templom körmeneti zászlóinak restaurálása is, ahol a teljes szerkezetet újra kellett alkotni. Ez a munka nemcsak szakmai, hanem szellemi kihívást is jelentett számára.
Bár Mónika már számtalan különleges darabot készített – köztük egy egyedi angol zsakettet is –, van még egy álma: egyszer szeretne egy huszárruhát is megvarrni.
Juhász Marianna
