Egy arany és két bronz minősítéssel tért haza az MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium csapata a XIX. Pelikán Kupa gasztronómiai eseményről, melyen 226 versenyző nevezett, 169 pályaművel. A gyöngyösi iskola 3 szakmában 12 tanulóval képviseltette magát a versenyen.
Idén is megrendezték a XIX. Pelikán Kupa gasztronómiai eseményt, melyen az MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium pincér és cukrász csapata kiemelkedő eredményeket ért el.
A csapatok hajnalban elfoglalták a helyüket, kipakolták munkáikat és aprólékosan előkészítették a terítékeket. Volt olyan feladat, amelyet a verseny alatt kellett megcsinálni.
A pincér tanulók egy kerekasztalt terítettek meg, melynek éke egy ehető asztaldísz volt, amely tisztelgett a Mohácsi csata 500. évfordulója előtt.
Sánta-Tamasi Marina Blanka mesteroktattó kiemelte: nagyon kellenek az ilyen és ehhez hasonló versenyszituációk a tanulóknak, hiszen így tudnak igazán fejlődni.
A pincér csapat bronz minősítést ért el, a cukrász tanulók pedig egy arany és egy bronz éremmel térhettek haza erről az amatőr versenyről.









