Torlódnak a járművek az M3-as autópályán Budapest irányába, valamint az M0-s körgyűrűn az M3-as lehajtók előtt – közölte az Útinform.hu.
Kamionos tüntetés miatt három kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között – tudatta az Útinform.hu hétfő délután.
Az M0-son is dugó van az M3-as autópályára való lehajtás előtt mindkét irányban.
A rendőrség honlapján azt közölte:
bejelentett gyűlés miatt több helyen alakult ki forgalomlassulás Budapesten. Az M3-as autópályán a Szilas pihenőnél, illetve az M0-s körgyűrű felől az M3-as autópályára, Budapest irányába lekanyarodó szakaszon gyűlésre érkező tehergépjárművek miatt torlódnak a járművek.
A gyűlés résztvevői már elindultak a bejelentett útvonalon, így forgalomlassulásra lehet számítani az M3 bevezető–Róbert Károly körút–Árpád híd–Szentendrei út–Batthyány utca–M0-s autóút–Megyeri híd–M3-as autópálya–M3 bevezető útszakaszokon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közlekedők megértését kérte, továbbá, hogy lehetőleg kerüljék el a jelzett útvonalat a gyűlés idejére – írták a Police.hu oldalán.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium korábban közölte, hogy egyetlen szervezetet leszámítva megállapodtak a fuvarozói és szakmai érdekképviseletekkel az útdíjemelésről. A demonstrációt a tiltakozó érdekképviselet hirdette meg.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium hétfő délután nyilatkozatot adott ki, melyben azt állítják: „a fuvarozók szakmai szervezeteivel december 19-én megkötött megállapodás nem csak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (MKFE) jött létre”.
Az ÉKM továbbra is értetlenül áll a forgalomkorlátozó kamionos demonstráció előtt, hiszen a megállapodás széleskörű szakmai konszenzuson alapul, és azt hét érdekképviseleti szerv is aláírta.
A tárca szerint a kamionos tüntetést szervező Orosz Tibor úgy állítja be a történteket, mintha csak egy szervezettel kötöttek volna a megállapodást. Ezzel szemben az ÉKM szerint a dokumentumot egy kivételével valamennyi – összesen hét – érdekvédelmi szervezet is aláírta.
Borítókép: Facebook.com/𝑶𝑹𝑺𝒁𝑨́𝑮𝑶𝑺 𝑲𝑨𝑴𝑰𝑶𝑵𝑶𝑺 𝑻𝑨𝑳𝑨́𝑳𝑲𝑶𝒁𝑶́

