x Hirdetés

Ismét győztek a Farkasok- két fontos pontot szereztek Budaörsön

Olle Elina

2025. december. 08.

A szezon második idegenbeli győzelmét aratta Budaörsön a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, a Budai Farkasok elleni mérkőzés 27-30-as eredménnyel zárult.

x Hirdetés

Sorozatban harmadik idegenbeli mérkőzését játszotta Budaörsön, a Budai Farkasok vendégeként a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. A mérkőzés kapusvédésekkel indult, bő öt perc alatt háromgólos vezetésre tettek szert a gyöngyösiek, az első negyedóra végén már 4-9 arányban vezettek. A hazaiak felzárkózásba kezdtek, a 21. percben 9-10-re jöttek fel, de a mieink ismét elléptek hárommal, a különbség a félidőben 4 gól volt.

A második játékrész is gyöngyösi találattal indult, az utolsó tizenöt perc kezdetén ismét felzárkózásba kezdtek a budaörsiek, akik a 48. percre 20-23-ra jöttek fel, két perc húsz másodperccel a vége előtt 25-29 volt ide, majd a végeredmény 27-30 lett.

Forrás: gykk.hu

Bíró Balázs vezetőedző azt mondta: fontos volt számukra ez a mérkőzés és nagyon bolgogok, hogy a múlt heti teljesítményhez képest a csapat érettebben oldotta meg a helyzeteket. A Budai Farkasok játéka mindig is szimpatikus volt, ezért is hatalmas dolog, hogy nyerni tudtak. Az őszi szezont jövő héten múlva Csurgón zárják farkasaink.

x Hirdetés

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!