Dudás Béla számára az erdő nem csupán munkahely, hanem életforma és szenvedély. Már gyermekként eldöntötte, hogy erdész lesz, és azóta is a természet szeretete, valamint a hegyekhez való kötődése határozza meg mindennapjait. Több mint harminc éve dolgozik a Mátrában, ahol nemcsak az erdők sorsát kíséri figyelemmel, hanem a társadalom számára is igyekszik megmutatni, milyen csodát rejt a természet. Az EGERERDŐ Zrt. Mátrafüredi Erdészetének vezetőjével beszélgettünk hivatásról, kihívásokról és arról, mit jelent számára az erdőhöz tartozni.
Miért lettél erdész?
Az ars poeticám Mark Twaintől származik; ő azt mondta, életünk két legfontosabb napja az, amikor megszületünk, és az, amikor rájövünk arra, hogy miért születtünk meg. Nekem ez a második nap nagyon fontos, bár nem tudom pontosan datálni, úgy emlékszem, hogy alsó tagozatos diákként döntöttem el, hogy erdész szeretnék lenni. A szüleim mással foglalkoztak, de az őseim közül többen szorosan kötődtek a földhöz, a természethez. Különösen büszke vagyok az egyik nagyapámra, mert az ő természetét örököltem. Ez pedig eldöntötte a sorsomat. Az erdő és a hegyvidék iránti rajongás kisgyerekkorom óta él bennem, és ennek mentén szerveztem az életemet, más foglalkozás számomra soha nem volt opció, éppen ezért erdészeti szakközépiskolába mentem, majd az egyetemen erdőmérnöknek tanultam.
A diploma megszerzése után azonnal a Mátrában és a Mátráért kezdtél el dolgozni?
Nem, és ennek az az oka, hogy a rendszerváltás idején, 1991-ben végeztem Sopronban az egyetemen, és akkor nagyon kevés álláslehetőség volt. Én egy állami gazdaságnál tudtam munkát szerezni, egy idősebb egyetemi barátom révén, egy úgynevezett balek-firma kapcsolatnak köszönhetően. A firmám, vagyis egy felsőbb évfolyamos hallgató javaslatára az akkori Hortobágyi Állami Gazdasághoz kerültem. Ez egy igazi hőskorszaka volt az életemnek, mert az az álomkép, amit az egyetemi évek alatt dédelgettem, hogy majd szakemberként megvalósítom, a gyakorlatban hetek alatt szertefoszlott, és a kőkemény valóságba kerültem. Ennek ellenére ott is értem el szakmai sikereket, melyekre igen büszke vagyok. Majd egy kis földmérős kitérő után a mostani munkahelyemre kerültem 1995-ben. Először Gyöngyössolymoson volt az erdészet székhelye, majd Mátrafüredre került; és azóta is itt vagyok, ennek immár 30 éve. Remélem, hátralévő aktív éveimet is itt tölthetem.
Milyen előnye van annak, ha egy erdész ilyen hosszú időt tölt egy helyen?
A mi szakmánkban a karrierizmusnak nem látom helyét, éppen ezért nem feltétlenül törekszünk arra, hogy minél magasabb beosztásokba kerüljünk, és nem is költözünk egyik helyről a másikra. Véleményem szerint ennél sokkal fontosabb, hogy egy adott helyen próbáljunk olyat alkotni, amit aztán évtizedről évtizedre nyomon követünk, ilyen például az erdők sorsa. Más kérdés, hogy vallom, és a kollégáim visszajelzéseiből is azt tapasztalom, hogy a jelenlegi beosztásom talán a legideálisabb szakmai pozíció az erdész szakmában. Tizenegyezer hektár állami erdőterület van a felügyeletem alatt, és ez óriási felelősség, ami rengeteg napi döntésben manifesztálódik. A döntéseinket több fontos szempont figyelembe vételével hozzuk meg, melyek közül a társadalom elvárásai egyre nagyobb súllyal esnek latba.
Mit vár el a társadalom az erdészektől?
Az átlag erdőjáró ember számára az erdő egy rekreációs tér, ahol szeretné jól érezni magát. De az erdőnek még két nagyon fontos funkciója van. Az egyik, hogy egy ökológiai tér, és ezt az életközösséget kellene a lehető legmagasabb szinten fenntartani. A klímaváltozás miatt azonban egyre nehezebb megtartani az erdeinket olyan formában, hogy alkalmazkodni tudjanak ehhez az őrülten gyors változáshoz. Ez egy óriási kihívás számunkra. Nyilván egy alföldi erdész számára még nagyobb ez a próbatétel, mert ott olyan mértékben megváltoztak a viszonyok, hogy már több helyen nem is tartható meg az erdő. Itt, a hegyvidéken nagyon fontos, hogy a változásokat lekövessük, és az állományokat megpróbáljuk olyan állapotba hozni, hogy minél jobban ellen tudjanak állni a környezeti behatásoknak. Az átvezetés erdeinkben igen hosszú időtávlat, éppen ezért ez a mi szakmánk legnagyobb rákfenéje. Az emberi időtávlat és az erdő időtávlata nagyon más. A társadalmi változások nagyon gyorsak, és ehhez igazítani az erdőt borzasztó nehéz, talán nem is lehet. Így azt elvárni, hogy változatos, vegyes korszerkezetű, fajgazdag erdeink néhány év vagy évtized alatt legyenek, amelyek ellenállnak a környezeti kihívásoknak, nem életszerű. Ehhez sok-sok évtized szükséges, ehhez a mi életünk nagyon rövid. Annak ellenére igaz ez, hogy az elmúlt 30 évben nagy változások történtek az erdészetben. Ezeket a határozott lépéseket pedig demonstrálni és nyíltan kommunikálni kell, mert csak így tudunk elébe menni annak, hogy lehetőség szerint egyre kevesebbszer hangozzon el az, hogy erdőirtást végzünk. Más kérdés, hogy ebben nagyon könnyen lehet hangulatot generálni, és azt mondani, hogy ahol szól a motorfűrész, ott már biztos erdőirtás van. Pedig egyáltalán nem erről van szó.
Apropó fakitermelés… mi a helyzet az erdő gazdasági funkciójával?
Az operatív döntéseink túlnyomó többsége a gazdasági funkcióval van összefüggésben, vagyis, hogy hol, mit és hogyan termeljünk. Ezt kell úgy összehangolni, hogy a természetvédelemnek és a társadalomnak is elfogadható legyen, mert faanyagra mindenképpen szükség van, hiszen ez az ország 10 millió tonna fát fölhasznál évente. Az erdőrezervátumokat, a talajvédelmi erdőket természetesen érintetlenül hagyjuk, mert ez utóbbinál nincs olyan technológia, amivel ugyanolyan jó erdőt tudnánk létesíteni, mint amilyet a természet kialakított. Emellett vannak a gazdasági erdők, ahol megtermeljük azt a faanyagot, amire a társadalomnak szüksége van, legyen az tűzifa vagy az időtálló bútorok alapanyaga, aminek a környezeti, ökológiai lábnyoma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint például egy műanyag asztalé.
Ki tudsz úgy menni az erdőbe, hogy nem szakmai szemmel nézelődsz, hanem te is rekreációs közegnek, pihenésre használod?
A Mátrában nem tudom ezt megtenni, csak máshol, de azért ott is igyekszem megérteni a folyamatokat, és hogy milyen lenyomata van a változó körülményeknek és az emberi tevékenységnek. Ha itt, a Mátrában vagyok, hétvégén is alig várom, hogy kimenjek az erdőbe, de ilyenkor sokkal inkább vadászati céllal megyek, így nem feltétlenül azt nézem, hogy az erdő milyen állapotban van, hanem a vadra fókuszálok, mert a vadászat nem csak szenvedély, hanem munka is a mi esetünkben. Ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani a vadlétszám csökkentését, meg kell fogni a fegyvert.
A Mátrában mi a legszembetűnőbb változás, ami az elmúlt 10-20 évben a klímaváltozás miatt bekövetkezett?
A kultúrerdők, ezen belül a fenyvesek, legyenek ezek feketefenyők a Kozmáry-kilátónál és az Avar Hotel mögött, vagy feljebb a lucfenyvesek, egyaránt emberi kéz alkotta, és ezek már fajtól függetlenül tömeges pusztulásnak indultak. …. Elődeink azért ültették el a fenyőket a Mátrában, mert értékes fát adnak és gyorsan növekednek, de miután megváltozott a klíma, így megváltoztak a termőhelyi körülmények is, ezen most nekünk változtatni kell, ezért a lucosokat ki kell vágnunk és át kell alakítanunk.
Ez azt jelenti, hogy a fenyő eltűnhet a Mátrából?
Nem eltűnhet, hanem egyértelműen el fog tűnni.
A környezeti nevelés terén végzett példamutató munkádért májusban megkaptad a Madas László Emlékérmet. Miért tartod fontosnak az edukációt, és azt, hogy kiállj a nyilvánosság elé?
Egy erdész alapvetően introvertált személyiség, vagyis inkább befelé forduló, és kevésbé nyilatkozik. A kollégáim többségére jellemző ez, és bármilyen furcsa, én is ilyen vagyok, csak engem a szenvedélyem arra késztet, hogy megosszam másokkal, hogy milyen csoda a természet. Ezért tartom fontosnak az erdei iskolázást, amit már a ’90-es években elkezdtem, és ezért lényeges, hogy a sajtónak nyilatkozzak. Miután a társadalom jó része nem tárgyi ismeretek és információk alapján, hanem leginkább benyomások mentén dönt, keresztként cipeljük magunkkal a bélyeget, hogy a fakitermelés a lelkünkön szárad. Ez ellen tennünk kell, minden egyes fórumot meg kell ragadnunk arra, hogy láttassuk: az erdész az érdekek egyensúlyát valósítja meg az erdőben.
Juhász Marianna
