Az elkövetkezendő napok forrósága miatt egyre többen ülhetnek majd motorra, hogy a Mátra tekergős útjain kihasználják a jó időt. Az értelmetlen tragédiák, súlyos sérülések, jelentős anyagi károk elkerülése érdekében adott ki figyelemfelkeltő tájékoztatót a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kiemelik, a közút továbbra sem versenypálya, a sebességhatárokat betartva, mindig az adott út vonalvezetésének megfelelő sebességgel kell közlekedni. Előzni csak az arra alkalmas útszakaszon, a szembejövő forgalom zavarása nélkül lehet, hozzáteszik, a jobbratartási kötelezettség a motorosra is vonatkozik. Figyeljünk arra, hogy csak kifogástalan műszaki állapotú járművel keljünk útra, a bukósisak és a megfelelő ruházat és védőfelszerelés természetesen elengedhetetlen, ahogyan az is, hogy csak is józanul, tiszta fejjel, a vezetésre alkalmas állapotban közlekedjünk.
Pár héttel ezelőtt pont Mátrafüred és Sástó között ütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal egy motorkerékpáros. Akkor a buszon utazóknak nem esett baja, a motorost azonban kórházba kellett szállítani.
A borítókép csak illusztráció.