x Hirdetés

Kiestek a fészekből, de megmentették őket

Major Gergely

2024. augusztus. 10.

Szabadon engedték azokat a vörös vércse fiókákat, amelyek még június közepén eshettek ki a visontai erőmű területén található fészkükből – írja az MVM Mátra Energia Zrt.

x Hirdetés

Az MVM munkatársai találták meg a kitollasodott, de még röpképtelen fiatal madarakra az erőmű blokkjai mellett a talajon. A négy fióka ezt követően a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egri mentőközpontjának gondviselésébe került, ott készítették fel őket a szabad életre. Itt megtörtént, az úgynevezett „vadon nevelésük”, melynek során az izomzatuk és tollazatuk növelése mellett a vadászösztönük felszínre hozása is cél volt. Ennek talán legfontosabb eleme, hogy nem szoktak emberi kézhez, így önállóan képesek vadászni. A madarakat meggyűrűzésük után a visontai erőmű bejáratánál, közel a feltételezett fészkükhöz, szabadon engedték.

Az Igazgatóság szakembereinek tanácsa, hogy ha bárki sérült, vagy bajba jutott madarat lát, abban az esetben ne etesse, és ne itassa meg az állatot. Tegye egy jól szellőző sötét dobozba, majd értesítse a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy mihamarabb segítséget nyújthassanak a védett madárfajok számára.

x Hirdetés

Ne maradjon le a legújabb gyöngyösi hírekről!