Dezinformátorok árasztják el a közösségi médiát, az utóbbi időben egyre több ismeretlen eredetű profil oszt meg álhíreket a Facebookon, amelyek alkalmasak arra, hogy megtévesszék a lakosságot – mondta a Gyöngyösi Televízió Gyöngyös Ma című műsorában Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészet igazgatója.
Az igazgató elmondta, hogy ugyan az elmúlt időszakban egyre többen keresik meg őket, mielőtt a Facebookra posztolnának, még mindig vannak olyanok, akik elsődlegesen a közösségi média oldalakon írják le, sokszor a valótlan tapasztalásukat. Kiemelte, sokszor ezeknek a híreknek a kivizsgálásakor kiderül, hogy álhírről, trollkodásról van szó- tette hozzá. Ferenczy Dániel ennek ellenére pozitívan értékeli a szervezet munkáját, amit a lakosság is alátámaszt. Mint kifejtette, a közelmúltban készült egy reprezentatív felmérés, amelyből kiderül, hogy a Szomszédom a felügyelő program elindulása óta a gyöngyösi lakosság több, mint kétharmada jóval nagyobb biztonságban érzi magát, mint előtte. A bizalmat erősíti a 2020-ban bevezetett járőrszám, amelyre havonta átlagosan több, mint 100 hívás érkezik. Az igazgató elmondása szerint 10-ből 9 gyöngyösi inkább a városrendészeti járőrszámot hívja a központi 112-es segélyhívószám helyett.
Ferenczy Dániel beszélt arról is, hogy a városrendészet és mezőőrök rendkívül hatékonyan végzik a munkájukat, hiszen csak tavaly 9 millió forint bírságot szabtak ki, ezen belül a legnagyobb tételt, több, mint két millió forintot az illegális szemétlerakás adta ki. Utóbbi kapcsán 134 elkövetővel szemben jártak el sikeresen, vagy feljelentést tettek vagy bírságot szabtak ki velük szemben. Mint elmondta, az a tapasztalat, hogy ott ahol illegális szemetelőt értek tetten, azokon a területen vagy megszűnt vagy jelentősen csökkent a hulladék mennyisége. Hozzátette azt is, hogy a kiszabott bírság közel felét fizetik be az elkövetők vagy hajtja be rajtuk az adóhatóság. Az igazgató elmondta azt is, hogy a vasúti közlekedés fejlesztése óta tapasztalható, hogy főként a keleti országrészből sokan érkeznek Gyöngyösre guberálni vagy kéregetni, így az ilyen cselekmények miatt kiszabott bírságok száma is folyamatosan emelkedik.
A szabálysértések és bűncselekmények felderítésében jelentős segítséget adnak a közterületi kamerák. Ferenczy Dániel elmondta, hogy míg 2020-ban mindössze 72 kamera pásztázta a közterületeket, mára a számuk meghaladja a 134-et, és a tervek szerint az idei évben számuk bővülni fog. Kiemelte a közterületi kamerákat figyelő munkatársak munkáját is, akik sok esetben olyan eseteket jelentenek, amelyeket az éppen járőröző városrendész nem lát. De a rendőrség munkáját is jelentősen segítik a kamerák, ezeknek köszönhetően sikerült elfogni olyan bűnelkövetőket, akiket anélkül lehet, hogy soha nem kerítettek volna kézre. Éppen ezért is tartja fontosnak, hogy rendkívül jó az együttműködés a rendőrséggel és a polgárőrséggel, napi kapcsolatban vannak, amely révén hatékonyabbá válik a közrend és közbiztonság fenntartása.
Borítókép: Városrendészet Gyöngyös Facebook