Új elnököt választott a Mátrai Hegyközségi Tanács

x Hirdetés

Megtartotta tisztújítását a Mátrai Hegyközségi Tanács, miután Kovács Zita, május 15-ig regnáló elnök korábban bejelentette, hogy mandátumának lejárta után nem kíván indulni az elnöki tisztségért.

x Hirdetés

Korábban megkeresésünkre elmondta, hogy a következő öt évben más terveket és célokat jelölt ki maga előtt és szeretne elsősorban a saját családi borászatukra koncentrálni. Ugyanakkor hangsúlyozta, a borvidék továbbra is szívügye marad. Kovács Zita 2018 óta látta el az elnöki feladatokat.

A múlt pénteki tisztújításon az elnöki pozícióért két aspiráns indult. Holló Ákos és Nyilas Ilona személyében, a hegyközség tagjainak többsége végül Nyilas Ilonának, a Nyilas Pincészet borászati vezetőjének szavazott bizalmat. Így a következő öt évben is női elnöke lesz a történelmi borvidéknek.

Borítókép: OTP Agrár

x Hirdetés
Jól teljesítette az évet a Városrendészeti Igazgatóság

Jól teljesítette az évet a Városrendészeti Igazgatóság

Aranyeső a Titán versenyzőinek