Június elsejétől a kormány döntése értelmében kötelezően akciózniuk kell méghozzá egybefüggő 168 órán keresztül a boltoknak. Az Agrárminisztérium 20 akcióköteles termékkategóriát határozott meg, többek közt a baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők.
A döntés értelmében a fentebb említett termékkategóriákból a kereskedő köteles legalább egy terméket az elmúlt 30 napban alkalmazott legalacsonyabb bruttó árhoz képest legalább 10 százalékkal olcsóbban adni. A szabályok betartását a fogyasztóvédelem folyamatosan ellenőrzi majd, az előírások megsértéséért egy- egy üzlet akár hárommillió forint bírságot is kaphat.
A kormány a döntéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás, így a kötelező akciózás már a közeljövőben hozzájárulhat az infláció letöréséhez. Közben egyre több ellenzéki politikus emeli fel a szavát a rendkívül magas élelmiszerárak ellen. A Demokratikus Koalíció országos plakátkampányt indított az áremelkedésről. A párt szóvivője az Infostartnak beszélt arról, hogy az üzenetet elsősorban vidékre és a kisebb településekre viszik el, mert úgy vélik, hogy Magyarország bajban van, amit szerinte minden bevásárlásnál érezni lehet.
Dudás Róbert, a Jobbik országgyűlési képviselője a Parlamentben szólalt fel, ugyanis úgy véli, hogy a hatósági árakkal a kormány azt üzeni az embereknek, hogy itt van nektek 8-10 termék elérhető áron, ezek közül válogassatok. De azontúl, hogy ezeket nem is lehet mindig kapni, az összes többi terméknek az egekbe emelte az árát, több ezer kisboltot tett tönkre, az inflációt pedig az uniós átlag háromszorosára növelte.
Kévés Tamás alpolgármester Facebook bejegyzésében írt arról, hogy az árak katasztrofális mértékben elszabadultak Magyarországon, és ez Gyöngyösön sincs másként. A városvezető egy terméken keresztül mutatta be, hogy mekora árkülönbség van például Románia és hazánk árai között. Egy ugyanolyan márkájú és kiszerelésű sós mogyorón keresztül érzékeltette, hogy Magyarországon szinte duplájába kerül az élelmiszer. Kiemelte, hogy hazánkat a világrekorder 27 %-os áfa mellett, Európa legmagasabb inflációja is sújtja.
Borítókép: Porfólió.hu