Közélet
Hírek - Aktuális
„Nem ébred fel senki úgy, hogy drogozni szeretne”
Egyre rosszabb a droghelyzet az egész országban, ennek a megoldása pedig azért nehéz, mert nagyon kibővült a kínálati oldal. Ha a roma fiatalok folyamatosan ezzel találkoznak, nem tudnak kitérni előle – nyilatkozta Forgács István roma-ügyi szakértő GyöngyösMa című műsorunkban.
Hírek - Aktuális
Elhunyt Boári István, korábbi önkormányzati képviselő
1946. január 6-án született Gyöngyösön, városunkban tanult, elvégezte az autószerelői képzést is. 1994-től 2006-ig volt az akkori 13. számú választókerület képviselője, majd 2019 és 2024 között listás képviselőként dolgozott a városért. Tagja volt a pénzügyi bizottságnak is. Boári István idén töltötte volna be 79. életévét.
Hírek - Aktuális
Köszöntötték Teodort, az év első gyöngyösi babáját
2025. január 2-án, 4 óra 56 perckor jött világra Teodor, az év első gyöngyösi állampolgára, akit ma Szókovács Péter polgármester és a kórház vezetősége is köszöntött.
Uncategorized
Meghalt a forgalommal szembe hajtó sofőr
Az ütközés során a nő életét vesztette, az autó szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott.
Uncategorized
Frontális karambol az M3-as autópályán
A Budapest felé vezető oldalt Hatvan térségében lezárták.
Hírek - Aktuális
Már összesen 350 benzinkúton található kutyachip-leolvasó
Újabb 140 üzemanyagtöltő állomásra telepített chipleolvasót a MOL, szilveszter előtt.
Hírek - Aktuális
Köszöntötték az év első babáját Gyöngyösön
Ervin 2025. január 1-jén, reggel 8 óra 26 perckor jött világra, a Bugát Pál Kórház szülészeti osztályán. A kisfiú az egészségügyi intézmény és egyben Heves vármegye első szülött kisbabája is. Csuhány Bence Heves Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének Elnöke, és Dr. Assani Omar a kórház főigazgatója ajándékcsomaggal köszöntötte Ervint és a szülőket.
Uncategorized
Összeütközött három autó Gyöngyöshalász közelében
A 3210-es úton, az M3-as lehajtójánál forgalmi akadály van. Karambolozott három személyautó Gyöngyöshalász térségében, a 3210-es út és az M3-as...
Hírek - Aktuális
Változik az utazási információk elérhetősége
2025. január 1-től a Volánbusz utasai a MÁV-csoport oldalán tájékozódhatnak a buszos és vasúti közlekedésről.
Hírek - Aktuális
A kormányablakokban is igényelhető a Gondosóra
Személyesen is lehet regisztrálni a Gondosóra-programba a kormányablakoknál január 1-től - jelentette be a közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Hírek - Aktuális
Esőre, ónos esőre is számítani lehet a hétvége előtt!
Péntek éjszaka fagyos idő várható. Országszerte -2 és -6 Celsius fok között lesz a levegő hőmérséklete. Mindeközben eső, ónos eső is előfordulhat, amelynek az eredményeként jégpáncél alakulhat ki az utakon.
Hírek - Aktuális
Megszületett az év első gyöngyösi állampolgára
Teodor, 2025. január 2-án, 4 óra 56 perckor jött világra - a Bugát Pál Kórház közleménye szerint.
Hírek - Aktuális
Megmaradt tűzijáték: 200 ezer forint is lehet a büntetés
Szabálysértést követ el, aki nem viszi vissza a kereskedőnek a szilveszterről megmaradt, 3. kategóriába sorolt tűzijátékokat január 5-ig.
Hírek - Aktuális
Megszületett az év első babája Gyöngyösön
Ervin 2930 grammal és 51 centiméterrel érkezett meg a Bugát Pál Kórház szülészeti osztályára - az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint.
Hírek - Aktuális
Egy ember meghalt pirotechnikai eszköz okozta fejsérülés miatt
A mentőket országszerte 18 esetben riasztották szilveszterkor pirotechnikai eszközzel kapcsolatos kéz, arc vagy szemsérülésekhez, köztük egy férfi halálos fejsérülést szenvedett - közölte az Országos Mentőszolgálat szerdán az MTI-vel.
Hírek - Aktuális
162 helyszínen dolgoztak a tűzoltók az év utolsó napján
Ebből 86 tűzeset, 76 műszaki mentés volt - és huszonhét sérült ellátásában vettek részt országszerte. A Zala vármegyei Gelsén lakástűzben halt meg egy ember, tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 45 tűz keletkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.