A tökéletesen felújított 71 éves gőzmozdonyhoz egy fából készült 100 éves vagont is csatlakoztattak. Így utazhattak a Mátrába mindazok, akiknek a vasút többet jelent, mint egy egyszerű közlekedési eszköz.
Retro élménnyel várta a közönséget az Egererdő Zrt. a Mátravasút gyöngyösi állomásán. Az 1954-ben gyártott gőzmozdony Gyöngyös és Mátrafüred között repítette vissza az időben a vasút szerelmeseit. Az utasok között volt, aki a Balatonról érkezett a városba azért, hogy utazhasson az impozáns lokomotívval.
A mozdony Romániából érkezett Gyöngyösre és 2006-tól üzemelt a Mátrában – mondta a Mátravasút üzemvezetője. Ifj. Kovács László azt is elmondta, hogy a vonat Romániában klasszikus mozdonynak számított, sokat gyártottak belőle. Azonban a tömeges vásárlások miatt ez volt az utolsó ilyen típusú vasúti jármű, amelyet engedtek kihozni az országból. Gyöngyi 2020-ban teljes rekonstrukción esett át, melynek során a kazánt, a futóműveket, a fékrendszert, és a biztonsági berendezések is felújították. Valamint a csöveket is kicserélték és új festést kapott. A gondoskodás eredményeként Gyöngyi ma is úgy szeli a kilométereket, mint újkorában.
A retro vagonok között egy 100 éves kocsit is csatlakoztattak a szerelvényhez. Ez egy úgynevezett bódés kocsi, amelynek az alvázára egy fából készült vázszerkezetet építettek és egyszerre újították fel a gőzmozdonnyal.
Gyöngyi alkalomszerűen közlekedik. Menetrendjéről az üzemeltető weboldalán lehet tájékozódni.
Fotó: Gyöngyösi Televízió