Gazdaság
Hírek - Aktuális
Indul a gyakorlati oktatás a gyöngyösi ápolóképzésben
Teljesítették az ágazati vizsgát a tanulók, így hamarosan elkezdődhet a képzés egyik legfontosabb eleme - tájékoztatta lapunkat Pethőné Tóth Ibolya, ápolási igazgató.
Hírek - Aktuális
Megáldották a januárban nyílt új bölcsődét Vámosgyörkön
Az ünnepélyes bejáráson Gedei Zoltán polgármester elmondta kiemelte, nagy igény volt az intézményre, a jelenlegi kettő után szeptembertől egy harmadik csoportot is indítanak. A beruházás a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ, valamint Vámosgyörk együttműködésében valósulhatott meg.
Hírek - Aktuális
Folytatódnak a munkálatok az M3-as autópályán hétfőtől
A tervek szerint további 3,2 millió négyzetméteren kapnak új burkolatot idén a Magyar üzemeltetett gyorsforgalmi utak – tájékoztatott a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Hírek - Aktuális
Már Gyöngyösön is készülnek a gyilkos vírusra
Korlátozásokat vezetett be a Gyöngyösi Állatkert, hogy megóvja lakóit attól a gyilkos kórtól, amely több mint 50 év után tért vissza. A ragadó száj – és körömfájás vírust először egy Győr-Moson Sopron vármegyei szarvasmarhatartó telepen azonosították be. A betegség rendkívül ragályos, gyógymód pedig nincs rá, így már több, állatokkal foglalkozó intézmény bezárt a Dunántúlon.
Hírek - Aktuális
Több száz gazda érkezett Gyöngyösre
Gyöngyösre érkezett az Agrár országjárás elnevezésű fórum, amelynek célja, hogy a résztvevők tájékoztatást kapjanak az uniós agrárpolitikáról, valamint az aktuális pályázati lehetőségekről. A találkozó az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége együttműködésében valósult meg.
Hírek - Aktuális
Újszülötteknek gyűjt a Nagycsaládos Egyesület (frissítés)
Az idén 10 éves egyesület kékfény takaróra gyűjt, mivel az újszülöttek 60, a koraszülöttek 80%-a besárgul a születés után, ezt pedig kékfény terápiával tudják a leghatékonyabban orvosolni.
Hírek - Aktuális
Éjfélig lehet még szavazni a gyöngyösi orvosokra
Ma éjfélig lehet leadni a voksokat a Szent-Györgyi Albert orvosi díj jelöltjeire. Gyöngyösről összesen 17 szakember várja a szavazatokat.
Hírek - Aktuális
Borzalmas állapotban találtak a kutyákra a román furgonban (videó)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Kerekharaszti pihenőhelyen ellenőrizték azt a román furgont, amelynek belsejében embertelen körülmények között szállított ebeket találtak.
Hírek - Aktuális
Ismét gyűjthetünk a kutyusoknak
A Gyöngyösi Ebrendészeti telep kutyáinak gyűjt adományokat a Gyöngyösi Állatmentő Alapítvány pénteken és vasárnap, a Vásár utcai bevásárlóközpontban.
Hírek - Aktuális
10 éves a Károly Róbert Akadémiai Klub
Az elmúlt esztendőkben mintegy 59 előadáson vehettek részt a tudományok iránt érdeklődők. Az Akadémiai Klubok feladata, hogy a modern tudomány egyes részeit olyan módon magyarázza el, hogy azok is megértsék, akik nem rendelkeznek szakmai ismeretekkel – emelte ki Dr. Roósz András, a Károly Róbert Akadémiai Klub megalapítója.
Hírek - Aktuális
Az EU-val ismerkedhettek meg a József Attila Technikum tanulói
Az Európai Unió előnyeiről tartott interaktív előadást dr. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője a József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 50 tanulója számára.
Hírek - Aktuális
Olaszországi tanulók töltötték szakmai gyakorlatukat Gyöngyösön
Az Erasmus+ Európai Uniós program keretein belül érkezett olasz diákokat és tanáraikat fogadta ünnepélyes keretek között Szókovács Péter polgármester. A 10 olasz fiatal háromhetes szakmai gyakorlaton vett részt mátrai szállodákban és gyöngyösi cukrászdában.
Hírek - Aktuális
Újraépülhet a Mátraaljai Vad és Egzotikus Alapítvány
A felajánlásoknak köszönhetően újra tudja építeni a tűzben megsemmisült mellékhelyiséget a Mátraaljai Vad és Egzotikus Alapítvány.
Hírek - Aktuális
Gyöngyösre jöhetnek az ELTE-s óvodapedagógus hallgatók
Megállapodást kötött az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Gyöngyös Városi Önkormányzat, amely biztosítja, hogy az egyetem hallgatói szakmai gyakorlatukat a város óvodáiban teljesíthessék – írja a gyongyos.hu.
Hírek - Aktuális
Még mindig a virág a legkedveltebb nőnapi ajándék
Sokan a hagyományos csokrokat keresik, azonban egyre többen viszik a cserepes növényeket is – ezt mondta az egyik gyöngyösi virágbolt tulajdonosa. Mivel a nőnap szombatra esik, a legtöbb virágbolt egész hétvégén nyitva tart.
Hírek - Aktuális
Csütörtökig lezárásokra kell számítani a 80-asban
Gallyazási munkálatok miatt lezárták a Jószerencsét utcát, az Iskola úti kereszteződéstől a Platán úti kereszteződésig. A munkálatokat végző cég várhatóan csütörtökig folytatja a faápolást, napközben 8 és 15 óra között.
