50 éves Rubik Ernő világhírű találmánya, a bűvös kocka. Nápolyi című műsorunkban megemlékezünk a jubileumról, két olyan bottyános fiatal kezében pörögnek a kockák, akik nemrég iskolai körülmények között is versenyeztek. Az időtlen klasszikus logikai rejtvény ma is nagy népszerűségnek örvend. A 3×3-as Rubik-kocka kirakásának hivatalos világrekordja 2,51 másodperc.
50 évvel ezelőtt, 1976. október 28-án kapott szabadalmi oltalmat Rubik Ernő világhírű találmánya, a bűvös kocka. Az egyszerűnek tűnő logikai játék azóta az egész világot meghódította – így a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum diákjait is. Olyannyira, hogy a szünetekben zajló mérkőzések valódi versenyekké alakultak az évek alatt.
A legutóbbi megmérettetésen 28 mérkőzésen keresztül küzdöttek az idővel és egymással a fiatalok. A 3×3-as Rubik-kocka kirakásának hivatalos világrekordja 2,51 másodperc. Czmorek Ákos legjobb ideje eddig 20 másodperc volt, Mudris Viktória pedig egyedüli lányként vesz részt az iskolai megmérettetéseken. Szerinte türelem, kitartás és logika kell ehhez a játékhoz.
A legutóbbi versenyen nyolc lelkes diák vállalta a kihívást, hogy összemérje gyorsaságát, ügyességét és nem utolsósorban türelmét. A szervezők bíznak abban, hogy legközelebb még több fiatal csatlakozik.
Még több részlet látható és hallható szombaton, a Nápolyi című műsorunkban.
Szőlősi Szabina és Ollé Elina









