27 év, több ezer koncert, megtöltött klubok, sportcsarnokok és nagyszínpadok – A MCL története
immár több mint két évtizede része a magyar zenei életnek. A zenekar a Mátrai Szüreti Napokon is
bebizonyította, hogy a hosszú évek alatt mit sem veszített lendületéből. A koncert előtt Mező Misivel (ének-gitár), Kara Misával (Basszusgitár) és Szabó Tibivel (gitár) arról beszélgettünk, melyek voltak pályájuk meghatározó pillanatai, hogyan változtak velük együtt a dalaik és mi az, ami 27 év után is újra és újra a színpadra viszi őket.
Ha egyetlen mérdfölkövet kellene kiemelniük a hosszú pályafutásukból, nem volt könnyű
választaniuk. A zenekar számára különösen emlékezetes maradt az a Pecsa koncert, amelyet
fennállásuk tizedik évében szerveztek. Kevés idő jutott a rendezvény meghirdetésére, mégis megtelt
a helyszín. A Vígszínházban adott akusztikus koncertek szintén különleges helyet foglalnak el az
emlékeik között, ahogy a 2005-ös békéscsabai koncert is, ahol már nagyobb sportcsarnokos közönség
előtt léptek fel, és vendégként Révész Sándort is meghívták.
A MCL esetében azonban nem feltétlenül a legnagyobb színpadok jelentik a legfontosabb élményt.
Misa kifejezetten a klubkoncerteket emelte ki: a kisebb helyszíneken sokszor közvetlenebbül érződik
a közönség energiája, az a bizonyos impulzus, amelyből a zenészek is táplálkoznak.
Mi a helyzet azokkal a dalokkal, amelyeket az elmúlt évtizedekben már számtalanszor eljátszottak? A
válasz egyértelmű volt: nem azért játsszák őket mert „kell”, hanem mert akarják. Ahogy fogalmaztak:
ha egy dal már nem ad nekik semmit, egyszerűen nem kerül be a műsorba. Ugyanakkor az évek
múlásával maguk a zenészek is változnak, ezért ugyanazok a dalok is már jelentést hordozhatnak
számukra. A koncertprogramban vannak olyan biztos pontok, amelyeket a közönség szinte elvár, ezek
köré azonban folyamatosan cserélgetik a többi dalt. Így minden koncertnek lehet valami saját
karaktere. Minden helyszín és minden közönség más, és az énekes feladat sem egyszerűen az, hogy
„meghódítsa” a közönséget. Sokkal inkább az, hogy megszólítsa őket és együtt legyen velük azon az
estén.
27 év után pedig joggal merül fel a kérdés: honnan van még mindig energia? A válasz meglepően
egyszerű: Imádják amit csinálnak. Persze előfordul, hogy egy hosszú szezon végén már érzik a
fáradtságot, de amikor felmennek a színpadra, valami megváltozik. A dalok, a közös játék és a
közönség energiája újra megával viszi őket. „Fölmegyünk a színpadra és valamit együtt alkotunk.”
Éppen ez lehet az, ami 27 év után is életben tartja a zenekart.
A beszélgetés végén természetesen a szüreti hangulat sem maradhatott ki. Arra a kérdésre, hogy egy
pohár bor mellé melyik daluk illene a legjobban, két választ is kaptunk. Hogy pontosan melyik ekttő
volt az és hogy közülük melyik hangzott el szombat este, azt már a koncert közönsége is
megtudhatta.
Egy azonban biztos: 27 év után a Magna Cum Laude még mindig nem csak zenél – együtt alkot, és
úgy tűnik, ezt még nagyon sokáig szeretnék folytatni.
A tagokkal készült interjűt az alábbi videóban lehet megnézni:
Tufescu Csenge és Ollé Elina
