A szervezet közlése szerint a gondozásukban élő mentett haszonállatoknak mielőbb el kell hagyniuk jelenlegi helyüket, mivel a szomszédok nem tolerálják az állatok jelenlétét.
Az alapítvány számára ugyanakkor már sikerült új területet találni, ahol hosszú távon biztonságos és nyugodt környezetet biztosíthatnak a lovaknak, kecskéknek és a többi mentett állatnak. Ahhoz azonban, hogy a költözés megvalósulhasson, jelentős előkészítő munkára van szükség.
A területet teljes egészében körbe kell keríteni, valamint ki kell alakítani a megfelelő karámokat, hogy az állatok biztonságban élhessenek új otthonukban.
Az alapítvány ezért minden felajánlást örömmel fogad. Segítséget jelenthet építőanyag, pénzbeli támogatás, de akár kétkezi munka is. Azoknak is fontos szerepük lehet, akik jelenleg más módon nem tudnak hozzájárulni a költözéshez: a szervezet arra kér mindenkit, hogy ossza meg felhívásukat, ezzel is növelve az esélyét annak, hogy időben sikerüljön megteremteni az új helyszín feltételeit.








