Utolsó műtétjén is túl van Hórusz, az autóból kidobott kutya

x Hirdetés

Már úton van a gyógyulás felé Hórusz, az a németjuhász, akit még márciusban dobtak ki egy autóból Gyöngyös közelében. A kutya súlyos sérülésekkel került kórházba, azóta több műtéten is átesett. Tegnap utoljára feküdt a műtőasztalon, most pedig megkezdődhet a gazdikeresés.

x Hirdetés

Kicsit még biceg, de már úton van a teljes felépülés irányába Hórusz. A németjuhászt márciusban egy autóból dobták ki ezért súlyos sérüléseket szerzett, valamint egyből átesett egy nagyon fontos műtéten is. Tegnap pedig utoljára feküdt a műtőasztalra, amikor is a csontműtét után rögzítő vasakat távolították el – emelte ki lapunknak Palotai Dóra, ebrendész.

Hozzátette, további műtétekre nincs szükség, így a jöhet a gazdi keresés, amiről Palotai Dóra azt mondta, nem akárkinek szeretnék örökbe adni Hóruszt. Az emberekkel jó a kapcsolata a kutyusnak, azonban más ebekkel nem annyira barátságos. A jövőben a teljes felépülése érdekében folyamatosan foglalkozni kell majd vele, ami sok sétát, mozgatást jelent, a lényeg, hogy ne feküdjön egész nap. Aki szeretné örök befogadni Hóruszt, az a Gyöngyösi Ebrendészet Facebook oldalán és telefonon is tud érdeklődni.

x Hirdetés

Retro szórakozás a fiatalok számára a könyvtárban

Az ország legjobbjai között a mátrai borok