Kiválóan szerepeltek a mátrai borok az ország legnagyobb borversenyén, ahol összesen 9 aranyérmet szereztek a borvidék nedűi. A mátrai borvidék egyedi és különleges, hiszen szinte mindenféle borból kiválót tudnak előállítani a szakemberek – emelte ki a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke Gyöngyös Ma című műsorunkban.
44. alkalommal tartották meg az Országos Borversenyt, hazánk legrangosabb boros megmérettetését. A verseny célja, hogy bemutassa a legjobb hazai borokat, és elismerje a borászatok munkáját. Csak olyan borok indulhatnak, amelyek korábban helyi versenyeken már díjat nyertek – hangsúlyozta Gyöngyös Ma című műsorunkban a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke. Hozzátette, a borászok minden évben nagyon várják a versenyt, hiszen az aranyérmes borok, díjukat a palackon is jelezhetik, ezzel mutatva kiemelkedő eredményüket.
A versenyen a mátrai borok is kiválóan szerepeltek, a több mint 40 nevezőből összesen 9 aranyérmet szereztek. Külön öröm, hogy a fehér, vörös és a rozéborok kategóriájában is lett aranyérmes mátrai bor, ami Nyilas Ilona szerint pontosan a borvidék legnagyobb előnyét mutatja meg, hiszen az illatostól, a nagyobb testű borokig minden kategóriában jó eséllyel indulnak a borvidék nedűi.
Nyilas Ilona műsorunkban a Mátrai Bornapokra is kitért, mint elmondta kiválóan sikerült a borászoknak a rendezvény, ami pedig a borkultúra szempontjából bizakodásra adhat okot, hogy jóval több fiatal kóstolta meg a Mátrai borokat a korábbi évekhez képest.