Közeleg a Mátrafürediek Világtalálkozója – idén már 9. alkalommal gyűlnek össze június 28-án a világ minden pontjáról, hogy egy napra felelevenítsék a régi emlékeket, sztorizgassanak, megünnepeljék származásukat.
„Ha gyerekkorodat, fiatalságodat Mátrafüreden töltötted, ha ismerősen cseng a 24-es út zaja, a Bene-patak csobogása vagy a kisvasút füttye, ha voltál gyerek a suliban, a focipályán, a játszótéren vagy a fenyves árnyékában – akkor ennek a találkozónak helye van az életedben is!”– olvasható az esemény facebook oldalán.
Molnár Gusztáv, az esemény egyik szervezője tavaly stábunknak elmondta: 2015-ben jött az ötlet pár barátjával, hogy mi lenne, ha összeülnének nosztalgiázni. Akkor pedig már úgy voltak vele, hogy ne csak Ők legyenek ott, hanem meghívták az összejövetelre a kortárs füredieket is. Nagy sikere volt a kezdeményezésnek, már az első találkozóra is jóval többen érkeztek a vártnál, több mint 100-an vettek részt a találkozón.
A találkozó eredetileg csak Fürediek találkozója lett volna, azonban ahogy Molnár Gusztáv elmondta, rengetegen szétszóródtak, nem csak az országban, de a nagyvilágban is. Ekkor találták ki, hogy legyen világtalálkozó és tényleg hívjanak meg mindenkit, mindenhonnan. Ennek következtében érkeznek látogatók Svédországtól kezdődően Spanyolországon át egészen az Egyesült Államokig. Sokan a családlátogatást, a nyaralást már annak tükrében szervezik meg, hogy mikor kerül megrendezésre a Világtalálkozó.
A 9 év alatt próbáltak egyre több programmal kedveskedni a látogatóknak, így többek között volt már favágó verseny, kutyás bemutató, valamint emléktábla avatás is.


