A Nemzeti Művelődési Intézet, TehetségPaletta programjának Heves
vármegyei bemutatójára várták az érdeklődőket a Mátra Művelődési Központban. Az
eseményen a résztvevők képzőművészeti alkotásokat tekinthettek meg, valamint
zenei formációk és népdalkörök műsorát is meghallgathatták.
A program a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségeinek megerősítésére és a tehetséges fiatal művészek támogatására jött létre. A kezdeményezés mentorálással, bemutatkozási lehetőségekkel és szakmai támogatással segíti a különböző művészeti ágak
képviselőit.
A csoportok saját választásuk alapján egy összművészeti felkészítő
műhelyen és táborban vehetnek részt, ahol gyarapíthatják szakmai tudásukat, és az
adott művészeti ágak kiemelkedő mestereinek bevonásával segítséget kapnak a
megfelelő technikák elsajátításához és a csoportok, egyének szakmai fejlődéséhez.
Gyöngyösön esszé-és novellaírás, képzőművészet, kórusok, színjátszás,
népdalkörök, vers-és prózamondás, valamint bábjáték kategóriában volt lehetősége
bemutatkozni a jelentkezőknek. A résztvevők egy kiállítást is megtekinthettek, melyet
Mátyássy Gábor nyitott meg és az elkészült alkotásokat is bemutatta.
Az amatőr művészeti csoportok, valamint egyéni résztvevők munkái és
alkotásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy az évfordulós megemlékezések
kapcsán minél több társadalmi réteget és korosztályt lehessen megszólítani és
bevonni a közművelődésbe. Ezért a programban kiemelt szerepet kapnak az
évfordulós megemlékezésekhez kapcsolódó művészeti tevékenységek is.










