Korszakokon átívelve a ’60-as évek beatzenéjétől a 2000-es évek metáljáig minden korosztály megtalálhatja kedvenceit az idei Tribute Maratonon.
Hiánypótló, tematikus, sokszínű – a rocktörténelem felejthetetlen performanszai kelnek új életre hamarosan, ugyanis a Tribute Maraton június 4–7. között ismét várja a rajongókat Sástón. Tóth Judit, szervezővel, valamint Lugosi Dániel, technikai szervezővel beszélgettünk Nápolyi című magazinműsorunkban.
A tribute megosztó mozgalom, lehet szeretni, vagy nem szeretni. Bár a műfaj már több évtizedes múltra tekint vissza, fontos tisztázni, pontosan mit is jelent a tribute szó.
- Lugosi Dani: Tulajdonképpen egy emlékzenekar, amely egy működő vagy működött zenekar híres számait adja elő, korhű ruhában a jelenkor nézői, hallgatói számára, tisztelegve a nagy elődök örökzöld munkássága előtt.
Tavaly debütáltatok, akkor több ezren gyűltek össze Sástón világslágereket hallgatni – így nem volt kérdés, hogy idén nyáron is lesz buli. Idén hogyan álltatok neki a szervezésnek?
- Judy: Tavaly szerveztünk először fesztivált, ezért meg voltak a maga gyermekbetegségei, idén magabiztosabban és nagyobb előkészületekkel vágtunk neki.
Több mint 50 zenekar, és ugyanúgy Sástó, de három helyett már négy napon keresztül lehet majd bulizni. Idén több zenekar lesz?
- Judy: Nagyon sok új zenekar érkezik a mostani megmozdulásra, ezért is találtuk ki, hogy a csütörtök legyen egy nulladik nap.
Határon túli zenekarokból sem lesz hiány a mostani fesztiválon?
- Judy, Lugosi Dani: Idén az volt az egyik nagy projektünk, hogy külföldi tribute zenekarokat is elhívjunk, főleg olyan zenekarokat, akiknek nincsenek magyar verziói, úgyhogy például Olaszországból érkezik hozzánk egyenesen egy Måneskin tribute, akik eredeti nyelven énekelnek, aztán Ed Sheeran tribute szintén Olaszországból. Illetve lesz egy Queens of the Stone Age tribute is Szlovákiából.
A zenei paletta is tágabb lesz a tavalyihoz képest?
- Lugosi Dani: Térben, időben és műfajban is kicsit szélesebb lett az idei fesztivál, mert tavaly inkább klasszikus rock és metál zenekarok érkeztek. Idén több, még működő zenekar dalait is hallhatja a közönség. Több progresszív rock és stoner metal is lesz.
- Judy: Idén úgy alakítottuk, hogy adott színpadon, adott napon, ugyanolyan stílusban, ugyanabból a korszakból származó zenekarok legyenek.
3 színpad lesz. Hány zenekar érkezik?
- Judy:4 nap alatt összesen 54 zenekarral fogunk dolgozni. Délután 5 órától egészen hajnal fél 1-ig folyamatosan váltják, egymást fél órás eltolásban.
A napijegyek mellett idén is elérhetőek a bérletek, és szállásokat is biztosítanak a szervezők a fesztivál területén és azon kívül is. Idén is lesznek off programok, tematikus estek?
- Lugosi Dani: bulibarát helyszínné válik az egész erdő, mert lesznek dj-k, tematikus estek, szóval gyakorlatilag 0-24 lehet mindenféle programon részt venni.
- Judy: számos, különleges fellépőt és csoportot tudtunk szerezni, csütörtökön tűzzsonglőrök lépnek fel, szombaton délután workshopok lesznek, és érkezik rock dj is.
A Tribute Maraton 2026. június 4–7. között várja a rajongókat. Mikor nyitjátok a kapukat?
- Judy: 10 órakor nyílnak a kapuk, az első zenekar 5 órakor kezd. Addig el kehet foglalni a szállásokat, és különféle programokon részt venni.
2025-ben napi 1000 fő fordult meg a találkozón, idén pedig a terv az, hogy dupláznak – mondta el Nápolyi című műsorunkban Lugosi Dani.
Ezek a zenekarok már bőven bizonyítottak. Válogatott, minőségi bandák lépnek majd fel a 4 nap folyamán. A közönségnek pedig erre van igénye, hiszen ők is tudják, hogy „a tribute zenekarok koncertjén a legnagyobb rajongó maga a zenész” – fogalmazott az interjú végén Judy és Dani.
Nagyjából hét évtized rock- és poptörténelme elevenedik meg ezen a nagyon hosszú hétvégén, így nem kérdés, hogy megszólalnak majd olyan alapvetések, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Rolling Stones, Bon Jovi, Billy Idol.
A tavalyi fesztivál képekben:








x








