Idén is megrendezték a Lányok Napját a MATE Károly Róbert Campusán, ahol pályaválasztás előtt álló középiskolás lányok ismerkedhettek különböző szakmákkal és tanulmányi lehetőségekkel. A cél az volt, hogy segítsék őket a döntéshozásban.
Dr. Bujdosó Zoltán, a campus főigazgatója elmondta: ma már számos olyan szakma létezik, amely nem kizárólag férfiak számára elérhető, és a programmal szeretnék segíteni a fiatal lányokat abban, hogy megismerjék ezeket a lehetőségeket. Hozzátette, elsősorban pályaválasztás előtt álló fiatalokat szólítanak meg, akiknek szeretnék megmutatni, milyen irányok közül választhatnak.




A nap folyamán a diákok több előadáson is részt vettek: betekintést nyertek a reklámok és a manipuláció világába, valamint megismerkedtek az egyetemi képzés egyes területeivel. A gyakorlati programok sem maradtak el: a résztvevők gyógynövényekkel is találkozhattak, sőt ehető virágokat is megkóstolhattak.
Egy másik helyszínen hasznos gyakorlati tanácsokat kaptak a növénytermesztésről. Dr. Bélteki Ildikó egyetemi adjunktus ismertette, hogy a csíráztatáshoz a magokat meg kell mosni, majd egy megfelelően szellőző tetejű üvegbe helyezni. Naponta kétszeri öblítés után, 4–5 nap alatt fogyasztható csíra nevelhető.
A rendezvényre Gyöngyösről és a környező településekről – többek között Jászárokszállásról és Kisnánáról – is érkeztek diákok. A szervezők célja az volt, hogy a résztvevők első kézből, szakemberektől kapjanak képet különböző hivatásokról.
Dr. Bujdosó Zoltán kiemelte: ilyenkor olyan szakmákat mutatnak be, amelyeket az egyetem oktatói vagy korábbi hallgatói is képviselnek. Ezzel szeretnék érzékeltetni, hogy milyen karrierutak állnak a lányok előtt, akár a felsőoktatásban való továbbtanulás, akár a későbbi munkavállalás során. Emellett olyan területeket is bemutatnak, amelyekről a diákok korábban talán még nem is hallottak.




A Lányok Napja program végén a résztvevők oklevelet vehettek át.








