Rendkívül népszerű a gyöngyösi jégpálya, pályázatok útján pedig a jövőben a költségek is jelentősen csökkenhetnek. A rekordidő alatt felépült korcsolyapályán hamarosan jön az év utolsó jégdiscoja is.
A pálya rekordsebességgel, 12 nap alatt készült el, Nagy Attila alpolgármester szerint ezért nagy köszönet illeti a Sportfólió Kft. munkatársait. Mint kiemelte, nem csak az előkészületek sikerültek jól, de most már a fenntartás is kiválóan működik. Az első időszakban a cél az volt, hogy minél vastagabb jeget tudjanak csinálni, most 10 centiméterről beszélhetünk, ami azért is fontos, mivel egy-egy alkalommal akár 3 centimétert is lekorcsolyázhatnak a sport szerelmesei.
Tavalyhoz képest 2025-ben Egerben, Lőrinciben, valamint és Hatvanban is van jégpálya, a számok tekintetében ennek ellenére nem tapasztalható visszaesés – emelte ki lapunknak Szabó Péter Zsolt, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette 3000 fölötti látogatót fogadtak, külön öröm pedig, hogy ebből 1500-an iskolás diákok voltak, aki délelőtt, rendhagyó testnevelés óra keretein belül használták a pályát.
A tervekkel kapcsolatban az alpolgármester hangsúlyozta, pályázatok útján szeretnék csökkenteni költségeket a jövőben. Az Aktív Magyarország pályazaton belül lehetőség van most már jégpálya fejlesztésre is, eszközöket szerenének be, amivel a költségeket tovább csökkentenék majd.
A jégpálya karácsonykor zárva tart, azonban 25-én és 26-án is várják a korizni vágyókat, míg december 27-én az év utolsó jégdiscója jön, amikor egy DJ gondoskodik majd a hangulatról.

